FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Csak ésszel, emberek: az internet nem felejt! 2014-05-08 15:13:41 Mintegy 300 diáknak tartottak ismeretterjesztő előadást a világháló veszélyeiről Gödöllői Királyi Kastély lovardájában
Fantáziadús modellek a történelmi falak között 2013-10-24 13:47:19 Mozdonyok, mentők, tűzoltók, vonatok, baleset, kastély, állomásépületek és még a gödöllői Királyi váró kicsinyített másolata is fellelhető a lovardában
Ünnepszámba menő koncertek a Liszt Fesztiválon 2013-10-15 18:56:48 A világhírű zongoraművész, Bogányi Gergely személyesen ajánlja a Gödöllői Királyi Kastélyban 12. alkalommal megrendezendő komolyzenei csemegét
Újraaranyozott díszkeretre cserélték a pipalécet 2013-06-26 14:20:30 Elkészült a gödöllői kastély lovardájának előcsarnokát ékesítő, Erzsébet királynét és Ferenc Józsefet ábrázoló festmények eredeti rámájának restaurálása
Koronázási hétvége élőképes tárlatvezetéssel 2013-06-05 18:37:08 Június 8-án nosztalgiavonat érkezik Gödöllőre, aminek utasai is láthatják, ahogy gróf Andrássy Gyula a kastélynál fogadja a királyi családot
Taroltak a gödöllői verselő fiatalok a lovardában 2012-11-25 09:01:19 Három kategóriában született hazai siker az Erzsébet királyné emlékére első ízben megrendezett vers- és prózamondó országos találkozón
Diákverselők városi döntője a barokk színházban 2012-11-10 16:44:47 Kilenc szavaló képviseli Gödöllőt az Erzsébet királyné emlékét idéző országos találkozón, november 24-én, a kastély lovardájában
Mosolyog a volt kastélyigazgató 2011-01-11 19:50:54 Révészt T. Mihály úgy véli, így sokkal könnyebb az újabb kihívások elé nézni
EU-elnökségi váza a lovardában 2010-12-23 16:54:32 Az Európai Unió 27 tagállamának himnuszából vett, aranybetűkkel írt részletek olvashatók az ékességen
Derűlátó kastélydirektor 2010-10-18 19:02:12 Lesz élet a történelmi falak között az uniós elnökség után is