Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
A kártérítésre „rámehet” a vezetők háza is? 2014-03-14 13:41:16 A Generali Biztosító a Ptk. módosításának megfelelő biztosítási megoldásokat kínál a vállalkozásirányítók számára
Lezárult egy rendőrségi nyomozás a gödöllői szálloda-ügyben 2013-06-17 14:08:55 A kutakodás során nem találtak vagyoni hátrányt okozó kötelezettségszegést, ezért bűncselekmény hiányában megszüntető határozat született. Csalás gyanúja miatt azonban még folyik eljárás
Haszonszedési jogot kapott a sport közalapítvány 2013-03-23 11:38:01 A szervezet adja bérbe az államosított iskolák tornatermeit Gödöllőn, a kiadásokkal csökkentett bevételt helyi sportcélú projektekre költik
Jövés-menés a kapitányságon 2012-10-01 09:43:23 Kötelezettségszegés gyanúja merült fel, Mondok Zoltán vezetheti a gödöllői egység bűnügyi részlegét
Megkutyult kórházi beutalási rendszer 2012-07-05 10:16:43 A gödöllőieket Hatvanba küldik traumatológiára, a város fertőző betegei pedig Balassagyarmatra kerülnek