Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Gödöllői közmeghallgatás kényes kérdésekkel 2017-11-28 20:53:52 A helyi közlekedés szerepelt a november végi nyilvános esemény napirendjén. A könyvtárban vetítettek az érdeklődőken
Mézeskalácsváros épül a gödöllői könyvtárban 2017-11-08 11:39:41 November 25-ig van lehetőség helyrajziszámos telket foglalni. December 9-én nyílik meg az alkotásokból összeállított kiállítás
Mennyiért dolgoznak a gödöllői anyakönyvvezetők? 2017-06-22 10:05:48 Júliustól módosul a helyi rendelet. Családi események lebonyolítására a Királyi várót és a könyvtárat biztosítja ingyen a városvezetés
Nézd, ki van itt! 2017-03-20 16:53:14 Kalandjátékot hirdetett a gödöllői könyvtár az Erzsébet királyné emlékév kapcsán 3-5 fős közösségeknek
Kihozták a sodrából Gémesit a közmeghallgatáson 2016-11-08 21:22:09 A polgármester rágalmazásnak minősítette a neki címzett szavakat. Tavasszal kezdődhet a régi Városháza épületének bontása
Országos Könyvtári Napok Gödöllőn 2015-09-28 16:04:37 A Dózsa György úti közművelődési intézmény is csatlakozott a méltán népszerű rendezvénysorozatához
Széllel szemben 2015-07-08 18:48:27 Fotópályázatot hirdetett a GATE Zöld Klub és a gödöllői egyetem könyvtára, amire szeptember 30-ig lehet jelentkezni
Könyv ünnepe a gödöllői könyvtárban 2015-05-23 10:04:59 Május 28-a és június 8-a között lesznek rendezvények a Dózsa György úti közművelődési intézmény épületében
Olvasók diadala a gödöllői könyvtárban 2015-03-18 09:27:38 Április 1-jéig jelentkezhetnek a 3 fős csapatot alkotó 12-17 évesek a versengésre, amiből nem lehet kiszállni
Folytassa, Mirza! 2014-12-11 10:12:29 Beszámolója után újabb öt évre Fülöp Attilánét bízták meg a gödöllői könyvtár munkájának irányításával
Egy hét pörgés a gödöllői könyvtárban 2014-10-09 10:45:28 A Dózsa György úti közművelődési intézmény is csatlakozott az Országos könyvtári napok rendezvénysorozatához