Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Szereplőválogatást hirdetett a GÖFME 2019-02-12 10:59:15 Az ősszel induló évad előadásaihoz keresnek 7-14 éves fiatalokat prózai-, énekes- és táncos szerepekre
Hatpróba-ezüstérmes lett Soos Levente 2018-09-23 17:08:42 Valamennyi gödöllői induló egyéni legjobb eredményét érte el a székesfehérvári országos bajnokságon
Polgármester úr, mit hagy maga után? 2018-02-07 17:08:25 Vörös István kérdése: nem kellene-e végre belátni, hogy Gödöllő érdekeit akkor képviselné a legjobban Gémesi György, ha lemondana?
Gödöllői rúdugró a győri EYOF-on 2017-06-29 18:21:10 A szövetség véglegesítette a magyar indulókat. Szörényi István tanítványát, Mihály Ádámot is a csapatba jelölték
Megnyílt a jelentkezés a vándortáborokra 2017-04-22 11:43:56 Gödöllői felső tagozatos és középiskolás diákoknak is kínálnak izgalmas, felejthetetlen kalandot jelentő útvonalakat
Tótól az asztalig terjed a „HappyFish” projekt 2017-03-09 10:55:07 A gödöllői központú Szent István Egyetem szakemberei is részt vesznek a halhús-fogyasztást növelését célzó másfél milliárdos programban
Indul az Invitel Mifelénk-kampánya 2016-08-17 14:19:50 Új reklámfilmekkel és megújult márkastratégiával folytatja a nyarat a Gödöllőn is szolgáltató telekommunikációs társaság
Készül a száguldásra az ifjú gödöllői motoros 2016-03-10 19:31:36 Két versenysorozatban is tervezi, hogy rajthoz áll az idei szezonban a Tomracing Motorsport színeiben induló Surányi Balázs
Miénk a pálya! Gödöllői bringásoknak is 2015-05-12 08:08:33 Május 16-án kerékpáros túrát szerveznek a Hungaroringre. A részvétel ingyenes, a városunkból indulóknak csak a helyszínen kell regisztrálni
Gödöllői fiatalokat is szerződtetett az Apollo 2015-03-25 09:28:57 A Madách Imre Szakközépiskola diákjai közül többen dolgozhatnak majd a nemzetközi abroncsgyártó cég gyöngyöshalászi gyárában
Újra meghirdették az energiavadászok versenyét 2014-10-31 09:18:37 Önkéntes klíma-koordinátorokat is keres a gödöllői székhelyű GreenDependent Intézet januártól induló projektjének megvalósításához