Egy híján 30 esztendeje, hogy Gödöllőre költözött Sándor Csaba, a sokak által „szendvicsemberként” ismert, a város mindennapi életének arculatához annak idején szokatlan újdonsággal hozzájárult fiatal, aki mára elhagyta az ötödik ikszet. Csaba nemrégiben azzal hívott fel, hogy egyre gyakoribban találkozik a fiatalok motiváció és tenni akarás nélküli mentalitásával, és szeretné, ha cseppet sem zökkenőmentes életútjának megismertetésével segíthetne nekik ezen változtatni. Ez volt az apropója és a kiindulópontja beszélgetésünknek, amiből – reményeink szerint – sok jó gondolat továbbvihető és számos következtetés levonható.
November 30-án, vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyulladhat egy lakóház – olvasható a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Volt rá 15 évünk, hogy utáljuk egymást… 2014-02-02 12:09:21 Egybe kelt a két gödöllői polgárőr egyesület. A fúzió után Bálint István, az Ózon-Pajzs elnöke vezeti a szervezetet
Hátráltatta a GSK kettőt az egyórányi emberelőny 2013-11-16 16:34:23 Kétgólos hátrányról egyenlített Legéndi György csapata az őszi bajnok otthonában, majd kimaradtak a gödöllői ziccerek, és nyert a Pécel
Tanulásban is jó gödöllői diáksportolókat jutalmaztak 2013-06-25 14:03:47 Több mint 400 általános- és középiskolás korú nebuló érdemeit sorolták fel a Művészetek Háza zsúfolásig telt színháztermében. Tizenegyen díszplakettet is kaptak
Motoros-tragédia: kizárható az ittasság 2013-05-24 10:19:02 Halálos kimenetelű közúti baleset gondatlan okozása bűntett miatt indult eljárás a 43 éves hölgy ellen a Gödöllői Rendőrkapitányságon
Elvált LMP-sek... 2013-02-11 16:03:43 Lengyel Szilvia szerint a maradók tárgyalni mentek és nem diktálni, mint a távozók, akik már a kongresszusi döntés előtt kft-t alapítottak