Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Újabb kiemelkedő eredményeket értek el a magyar középiskolás diákok a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI 2025), amit idén második alkalommal rendeztek meg Pekingben, augusztus 2–9. között. A versenyről a magyar csapatok két ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza – adta hírül a prim.hu.
Városi vendégekké váltak a vaddisznók 2015-05-05 18:14:58 Gödöllői docens vezette a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezdeményezett, az állatok belterületi viselkedését feltérképező kutatást
Megküzdött hibátlansága megtartásáért a GKC 2014-10-11 20:59:35 Városunk férfi kézilabdázói hátrányból kezdték a második félidőt, küzdöttek és nyertek. A juniorok nagyon elpáholták a Dunaharasztit
A Dunaharaszti lesz a rivális az elődöntőben 2013-05-17 15:35:59 Az NB III-as bajnokság Alföldi-csoportjának éllovasával kell megküzdeniük a gödöllői focistáknak, hogy finalisták lehessenek a Pest megyei Kupában
Súlyosan megsérült a fának csapódott autó vezetője 2013-04-24 15:18:58 Állítólag az sem zárható ki, hogy a Köztársaság útról mentőhelikopterrel kórházba szállított dunaharaszti illetékességű férfi alkoholt fogyasztott
Kockázatos lehet a fúrt kút 2012-08-27 11:32:06 Óriási veszélyt jelenthet, ha a hálózati víz keveredik a házilag fúrt forrás vizével
Átadták a GKRTE turizmus-díját 2012-04-21 10:56:41 A volt kormányfő, Boross Péter megvált a GKRTE-nél hosszú éveken át betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségétől