Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Október 1-jétől kiegészült a gödöllői önkormányzat város közterületeinek használatáról, a közterületek és a vásárok rendjéről szóló helyi, 2015-ben megalkotott rendelete. A módosítás a zöldhulladékra vonatkozik, megteremtve annak jogi hátterét, hogy a lakosság által a zöldhulladék közterületen történő tárolása olyan korlátok közé legyen szorítva, amik be nem tartása a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértése esetén alkalmazandó szankciók (természetes személy esetén 200 ezer forintig, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek esetén 2 millió forintig terjedő közigazgatási bírság kiszabása) megállapítását is lehetővé teszi.
A várost irányító grémium tagjai által szeptember 19-én elfogadott módosítás következtében a vonatkozó rendelet az alábbi ponttal egészült ki: