A karburátor feltalálója is magyar volt!
Nagyon sok találmány, hétköznapokban használatos eszköz mögött magyar szakemberek állnak. Nincs ez másképp a karburátor esetében sem, ami a járművek számára az egyik legfontosabb berendezés. Általában Csonka Jánosnak szokás tulajdonítani, de a folyamatban Bánki Donát is fontos szerepet töltött be.
Út a karburátor feltalálásáig Ma már egyszerűen megoldható a berendezés beszerzése, például, az alkatreszekrobogohoz.hu webáruház karburátorok és alkatrészeik kínálatából, ahol minden típushoz megtalálhatjuk a megfelelő változatot, és 4 vagy 2 ütemű robogó karburátor is rendelhető.
100 évvel ezelőtt természetesen nem volt ilyen egyszerű a helyzet, a technológia még nagyon az elején járt. Csonka János már 19 éves korától kezdve dolgozott vasúti műhelyekben. Svájci, brit és francia üzemekben tanulmányozta a gyártást, és 32 pályázó közül a legfiatalabbként nyerte el a Budapesti Műegyetem gépipari tanműhelyének vezetői pozícióját 1877-ben. Több mint fél évtizeden keresztül maradt ebben a pozícióban.
Szakmunkásokat vett fel saját költségére a gyakorlati oktatásba, hogy a műhely gépeit saját terveihez is fel tudja használni. 1879-ben építette meg az első magyar gázmotort. A Ganz-gyár vezérigazgatója (Mechwart András) kérte fel 1887-ben, hogy dolgozzon együtt az üzem egyik fiatal mérnökével, Bánki Donáttal. A kisipar és a mezőgazdaság számára 1890-ben raktak össze egy kismotort, amit a Bánki-Csonka motor néven ismerhetünk. Az automatikus csőgyújtással működő motor és a gázkalapács volt az egyik legjelentősebb újítás benne.
1893. február 11-én kérték a szabadalmat a karburátorra, ami utólag is a leghíresebb találmányuk lett. A korai időkben a legnagyobb nehézsége a robbanómotoroknak az volt, hogy a levegő és a benzingőz folyamatos, megfelelő arányú keverését megoldják. Enélkül nem volt lehetséges a berendezés egyenletes működése.
Nem sokon múlt, hogy más legyen a karburátor feltalálója Érdekesség, hogy a Csonkáéktól függetlenül a porlasztót a német Wilhelm Maybach is kidolgozta, viszont szabadalmat csak 1893. augusztusában kért rá, amit a Csonka-Bánki páros miatt már nem kaphatott meg.
A benzinmotoros autók esetében a tökéletesített porlasztót csupán a hetvenes években váltotta fel és szorította ki az elektronikus befecskendezés. Bizonyos motorkerékpárokban még ma is találhatunk régi típusú karburátort az egyszerűsége és költséghatékonysága miatt.
Rengeteg találmányt köszönhetünk nekik A karburátor csupán a jéghegy csúcsát jelenti Csonka János munkásságában. Járműveket is tervezett, például motoros triciklit és 1905-ben kifejezetten a Postának levél- és csomaggyűjtő autót.
Az első magyar kompresszoros motor is az ő nevéhez fűződik, de emellett még autóbuszt, személygépkocsit, bányamozdony-, sínautó-, csónak- és tűzoltóautó-motort is készített. A motorgyártásban is először Csonka János alkalmazott alumíniumot, nagyfeszültségű mágnesgyújtást és vezérelt szívószelepet. Kép forrása:alkatreszekrobogohoz.hu (x)
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|