FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • Egy település adottságai csak lehetőségek – a fejlődést az emberek, a vezetők és a cselekvés teremti meg. Ennek a szellemében indítottuk el azokat a fejlesztéseket, amelyek mára nemcsak láthatóvá, hanem elérhetővé is váltak. Egy éve lettem a térség választókerületi elnöke. Miniszterként olyan eszköztár és kapcsolatrendszer áll rendelkezésemre, amellyel már ebben az egy évben el tudtam intézni számos eddig megoldatlan, vagy elakadt ügyet. Ehhez kellettek a helyi partnerségek is, amelyek rendkívül sokat erősödtek ebben az időszakban. Az elmúlt szűk egy év munkáját folytatni, az együtt kitűzött célokat pedig megvalósítani szeretném. Egészségügy, kultúra, oktatás, sport. Együtt léptünk eddig is, és összetartó közösségként együtt kell előre lépnünk közös ügyeinkben a jövőben is.
Hét kategóriában hirdették meg a Magyarország Legszebb Birtoka 2018 elnevezésű versenyt, aminek lebonyolítása három szakaszból állt. A jelölés május végéig tartott, amit – a közönségdíjas kiválasztása érdekében – július végéig online szavazás követett a közösségi oldalon. Eközben az egyes kategóriák győzteseit több mint 20 fős grémium tagjai (szakmai zsűri, az alapítók képviselője, valamint a kategória támogatójának képviselője) választották ki előszűréssel, és a döntősök meglátogatásával.
Az első helyezettek a szeptember 15-én megrendezett, díszvacsorával egybekötött gálaesten vehették át a díjakat. A győztesek között ott volt a gödöllői székhelyű Specialmix Kft. is, amelynek ügyvezető igazgatója, Kisgergelyné Király Andrea (képen) a kertészet kategóriában örülhetett a legjobbnak járó elismerésnek.
Az alábbi kisfilmben látható Specialmix Kertészeti Kft-ről dióhéjban tudni érdemes, hogy Gödöllőn, az M31-es autóút mellett, 10 hektáros területen gazdálkodik. 1992 óta foglalkoznak faiskolával, ezt a telephelyüket 1999-ben, zöldmezős beruházás keretében kezdték építeni, 2004-re minden fontos infrastruktúra elkészült. Fő profiljuk a díszfaiskolai termesztés, a kertészeti földkeverék gyártás, illetve a fenyőkéreg feldolgozás. Területükön 2,5 hektáros a konténertelep és 5 hektáros a szabadföldi terület, ahol földlabdás örökzöldeket termesztenek. Fűthető növényházban folyik az örökzöldek és cserjék szaporítása, a kéregfeldolgozást, földkeverék-gyártást és csomagolást pedig a 840 négyzetméteres üzemcsarnokban végzik korszerű gépekkel, berendezésekkel. A faiskola közel 300 féle örökzöldet és 350 féle díszcserjét kínál. Választékukban különleges fenyőoltványok is megtalálhatók, valamint az idénynek megfelelő sziklakerti évelők, illetve az egyre szélesebb választékban tartott lombos díszfák is. A faiskolát saját fúrt kútjuk látja el öntözővízzel, amit előzőleg egy tározó tóban melegítenek fel, és onnan történik a locsolás. 2015-ben az üzemcsarnok teljes tetejére napelemeket telepítettek, ami az éves villamosenergia-szükségletüket fedezi. Idén akkreditált gyakorlati hellyé váltak a középiskolás duális képzésben. Körülbelül 20 éve fogadnak kertészeti képzésben résztvevő egyetemistákat gyakorlati órákra, valamint hallgatókat több hónapos szakmai gyakorlatra. Partnereiknek, vásárlóiknak 10 éve szerveznek szakmai továbbképzést a téli hónapokban.