November 30-án, vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyulladhat egy lakóház – olvasható a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Május 19-e és 21-e között Nyíregyházán rendezték meg az ifjúsági korú női röplabdázók országos bajnoki döntőjét. A hat csapatot felvonultató megmérettetésen érdekelt volt a Penta-Gödöllői RC tavalyi végső sikerével sporttörténelmet írt, Szabados István utánpótlás vezetőedző és Pelle Ildikó edző által irányított együttese is, amely a Vasas és az MTK Budapest társulataival került egy csoportba.
A lebonyolítási rend alapján a csoportelsők – jelen esetben a Békéscsaba és a Vasas – automatikusan elődöntősökké váltak, míg a 2. és 3. helyen végzett formációk a másik csoportban lévő rivális elleni keresztbejátszással (középdöntő) vívhatták ki a legjobb négy közé jutást. A gödöllői fiatalok eredményei (fotó forrása: facebook):