P+R pakoló épülhet a palotakerti HÉV-állomásnál Március közepén együttműködési megállapodást kötött a gödöllői városvezetés és a MÁV-HÉV Zrt.
| Nem kedvezett a TAO-rendszer átalakítása a kultúra gödöllői házának A tavalyihoz képes mintegy 125 millió forintos bevételkieséssel számolhat a MUZA a 2019-es esztendőben
|
Vita szőtte át a Deák téri bérlakások kiutalásáról szóló döntést A gödöllői képviselőtestület lokálpatrióta klubos tagjai nem támogatták, hogy sorsolás döntsön a kiválasztottakról
| Elhunyt a Gödöllő Táncegyüttes megálmodója, Iglói Éva Március 17-én, 73 éves korában érte a halál a nemzetközileg is elismert szaktekintélyt, akit Bessenyei György-díjjal is kitüntettek
|
Kiírták a Gödöllői Irodalmi Díj idei pályázatát Április 21-ig két kategóriában – vers és próza – lehet pályázni. 400 ezer forinton osztoznak a legjobbnak ítélt művek alkotói
| Változik a Gödöllőn is áthaladó vonatpótló autóbuszok menetrendje Március 18-ától lép életbe az utasok észrevételei és a vasúttársaság tapasztalatai alapján kimunkált járatvezénylés
|
A március 15-i nemzeti ünnep idei gödöllői díjazottjai Hárman a város második legrangosabb elismerését vehették át, ketten pedig polgármesteri ezüstéremmel büszkélkedhettek
| Elhunyt dr. Mózer István A galgamácsai mgtsz egykori vezetőjét a gödöllői agráregyetem tanáraként is sokan ismerhették
|
Nyárra tervezik a házhoz menő lomtalanítást Gödöllőn Igényelni kell a 2 köbméter hulladékig térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatást. Kattintson a részletekért!
| Velük bővül 2019-ben a Gödöllő Városért díjasok köre Kiss Jánosné mellett Kája Sándor és az egyesített szociális intézmény szakmai közössége részesül az elismerésben
|
Fakivágás-ügy: a tulajdonosi felelősség is vezérli a Premontrei Rendet Válaszolt megkeresésünkre az tiltakozást kiváltott Egyetem téri kertrendezéssel kapcsolatosan Balogh Piusz O. Praem, a gödöllői apátság vezetője
| Idén mintegy 150 millióval élhet fel több gödöllői közpénzt a VÜSZI, mint 2018-ban A forrás növekedését elsősorban az alvállalkozók egy részénél felmerülő nagymértékű áremelkedéssel magyarázták
|
Egy taggal bővül a Pest megyei vezetés az őszi választás után Gödöllőről jelenleg ketten vesznek részt a szervezet döntéshozatalában, aminek létszáma a lakossági adatok miatt növekszik
| Mennyire kegyelt a kultúra Gödöllőn? Idén csaknem 330 millió forintot terveztek be intézmények, művészeti csoportok és események támogatására a helyiek adóforintjából
|
Nyárra tervezik a Blaháné út-Rét utca torkolatának felújítását A fejlesztést döntően pályázati pénzből valósítja meg a gödöllői önkormányzat. Az egyetemi bejáró rekonstrukciója jövő év elején valósulhat meg
| Kisebb bevételt tervez a gödöllői piaccég, mint egy évvel korábban A VÜSZI és a Művészetek Háza Kft. kivételével a képviselők többsége elfogadta a városi társaságok 2019-es üzleti tervét
|
Gödöllő lemaradt? Gémesi csesztetése lenne a cél? Parázs vita alakult ki a városi költségvetés elfogadását megelőzően a polgármester és az országgyűlési képviselő között
| Máriabesnyőn is megállnak a vonatpótló buszok Akik Gödöllő keleti városrészében vagy a Gépgyárnál akarnak felszállni a járatokra, az S80-as jelű járműveket figyeljék
|
Látogatási tilalmat rendeltek el a kistarcsai kórházban Január 23-án lépett életbe a visszavonásig érvényes intézkedés a gödöllői betegellátásban is fontos szerepet betöltő intézményben
| Gödöllőn is csatlakoznak az Álljon le az ország! demonstrációhoz A demonstráció résztvevői a Szabadság út Szabadság tér és Táncsics Mihály utca közötti szakaszára vonulnak
|
Több mint 260 millió forintot nyert négy gödöllői vállalkozás telephelyük fejlesztésére A beruházások következtében Pest megyében előreláthatólag több mint 200 új munkahely jöhet létre
| Bővülhet a gödöllői hegyoldal csapadékvíz-elvezetési rendszere Közel 262 millió forintos támogatást remél a pályázattól a városvezetés az Antalhegyi utca környéki fejlesztésre
|
Elhunyt Dallos Andor Márciusban lett volna 60 éves a gödöllői születésű lovas szaktekintély, akit az Agrárminisztérium saját halottjának tekint
| Gödöllőn is követelték a „lázadók” a törvénymódosítások visszavonását Jelenlegi és egykori országgyűlési képviselők is szónokoltak az Alsóparkból indult és ott is végződött kormányellenes demonstráción
|
Január második hetétől kezdődik a fenyőfák begyűjtése Gödöllőn A Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. honlapján megjelent tájékoztatásban azt kérik, jól látható helyre tegyék ki a növényi maradványt
| Nem jelent veszélyt a forgalomra a Dózsa György úti autópálya-hídnál lévő kimosódás A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei egyelőre ideiglenesen avatkoztak be, a végleges megoldás későbbre várható
|
Öt önkormányzati bérlakásra lehet pályázni Gödöllőn A beérkezett igényeket a gazdasági bizottság tagjai értékelik, majd javaslatot tesznek a végső szót kimondó képviselőtestületnek
| Támadhat a tél Gödöllőn is A Magyar Közút Nonprofit Zrt. illetékesei azt kérik a közlekedőktől, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódnak
|
Egyetem téri utak: örömteli fejlemények A Gödöllői Premontrei Apátsághoz kerültek a szóban forgó területek, és a földmunkák már javában folynak
| Teliáron juthat földterülethez a gödöllői polgármester testvére és sógornője Újra kellett dönteni a telekeladási javaslatról, mert a Pest Megyei Kormányhivatal szakhatósága közbelépett
|
|