Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Több mint 260 millió forintot nyert négy gödöllői vállalkozás telephelyük fejlesztésére

2019-01-14 15:22:38

Tavaly májusban jelent meg az a pályázat, ami a kormány Pest megye fejlesztését szolgáló programjának keretében a vállalkozások telephelyeinek fejlesztésére irányult, és célja a mikro-, kis-, és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló telephelyek infrastruktúrájának fejlesztésével a vállalkozások üzleti környezetének a javítása volt. Egy pályázó legfeljebb 100 millió forintos támogatást igényelhetett.

Amint az a pestmegye.hu oldalon is olvasható, a megemelt keretből 87 Pest megyei vállalkozás összesen mintegy 4,5 milliárd forint értékben fejlesztheti eszközparkját annak érdekében, hogy versenyképességét, termelékenységét javíthassa. A beruházások következtében várhatóan több mint 46 ezer négyzetméternyi új telephely épülhet és közel 31 ezer négyzetméternyi telephely újulhat meg. A beruházások várhatóan több mint 200 új munkahely létrejöttét, valamint közel 1.500 meglévő munkahely megtartását is elősegítik.
Ami a gödöllői székhelyű vállalkozásokat illeti, összesen négy kandidált sikeresen. Miként az alábbi táblázatban látható a vállalkozásonként eltérő mértékű dotáció együttes összege 261.650.998 forint.


A Pest megye fejlesztését támogató program 2019-ben is folytatódik. Január 23-ától lesz elérhető 4 milliárd forint támogatási kerettel a pest megyei települések belterületi csapadékvíz-gazdálkodásának fejlesztését, korszerűsítését célzó pályázat, amin a gödöllői önkormányzat is részt vesz. Február 20-án nyílik a Pest megyében található mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseit támogató pályázati felhívás 4,5 milliárd keretösszeggel. Ezen felül idén számítani lehet még a turisztikai attrakciók és szálláshelyek fejlesztését támogató pályázati kiírások, valamint Pest megye hátrányos helyzetű térségeinek támogatását célzó konstrukciók megjelenésére is.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online