Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Nem Gödöllő lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa 2018-02-15 15:36:03 Az előválasztást végző 12 tagú testület döntése értelmében Debrecen, Győr és Veszprém reménykedhetnek a cím elnyerésének év végi véglegesítéséig
Két hónap múlva kiderül: triplázik-e Vécsey László, vagy… 2018-02-08 15:12:10 A négy évvel ezelőtti számadatok azt mutatják, hogy csak teljes ellenzéki összefogással kerülhetne veszélybe a gödöllői központú körzet kormánypárti mandátuma
Polgármester úr, mit hagy maga után? 2018-02-07 17:08:25 Vörös István kérdése: nem kellene-e végre belátni, hogy Gödöllő érdekeit akkor képviselné a legjobban Gémesi György, ha lemondana?
Új jegyzője lesz Gödöllőnek 2018-01-25 16:54:11 Nánási Éva bejelentette, hogy a tavaszi országgyűlési választás után nyugdíjba vonul. Utódját pályázati úton választják ki
Népszavazási kezdeményezést jelentett be Gémesi 2017-03-18 11:55:45 Bemutatkozott az Új Kezdet Párt elnöksége, amelynek tagjai jelenleg is településvezetők. Indulnak a jövő évi választáson
Helyi népszavazás: Gödöllő szigorúbb Budapestnél 2017-02-18 11:41:31 Városunkban 20 százalék az aláírási limit. Csak képviselőtestületi hatáskörbe tartozó kérdésben kezdeményezhető, néhány kivétellel
Nem jó a szerepeket keverni 2016-12-10 17:20:02 Interjú Kovács Barnabással és Vörös Istvánnal, akik 26 hónapja voltak riválisai a 26 éve polgármesterként regnáló Gémesi Györgynek
Kommunális adóval terhelnék a gödöllői lakosságot 2015-10-15 10:17:57 A képviselőtestület tagjai megvitatták a szabályozási koncepciót: éves szinten – a lakás alapterületétől függően – 15 és 25 ezer forintot szednének be
Negyedszázados gödöllői önkormányzatiság 2015-10-14 11:14:08 1990. október 14-én dőlt el, hogy a tanácsrendszer után milyen összetételű képviselőtestület irányíthatja városunkat
Felesküdtek a gödöllői képviselőtestület tagjai 2014-10-22 18:25:04 Ilyen még nem volt: egyszerre három alpolgármestere van a városnak. Tóth Tibor nem vállalta. Pelyhe József, Gyenes Szilárd és Pecze Dániel lettek a helyettesek
A gödöllői voksolás utóélete 2014-10-14 09:19:31 Helybenhagyták a Fidesz-KDNP kifogását elutasító döntést, de egy magánszemély óvást nyújtott be a megyei választási bizottsághoz
Hiába volt választék, Gödöllőn minden maradt a régiben 2014-10-12 23:15:34 Állandósult a változatlanság: tíz képviselőt ad a lokálpatrióta klub, kettőt a Fidesz-KDNP, egyet-egyet az MSZP-Együtt és a Jobbik a várost irányító testületbe a következő öt esztendőben