Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
Május második hétvégéjén, Soltvadkerten rendezték meg az idei Tájékozódási Futó Országos Diákolimpiát. A kétnapos, egyéni, országos rangsoroló versenyre összesen 526 diák jutott tovább a megyei döntőkből. Első nap rövidtávú és váltó, míg a második nap rövidített távú futamban küzdhettek meg egymással az indulók.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Vonós varázs a gödöllői kastélyban 2018-02-24 10:19:48 Március 2-ától 4-éig hallhatók és láthatók a koncertsorozatnak számító zenei csemege a történelmi falak között
Nem Gödöllő lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa 2018-02-15 15:36:03 Az előválasztást végző 12 tagú testület döntése értelmében Debrecen, Győr és Veszprém reménykedhetnek a cím elnyerésének év végi véglegesítéséig
Megvalósult és leendő középület-fejlesztések Gödöllőn 2018-01-28 17:19:22 Közel 2,6 milliárd forintos kormányzati támogatást kap a premontrei perjelség a helyi célokra Lezárult a Petőfi iskola és a MUZA energiahatékonysági rekonstrukciója
Melltartók a tökéletes dekoltázsért 2017-11-02 10:46:13 A szebbik nem kedvence lett a push-up. Legtöbbünk – így a gödöllői hölgyek jelentős hányada is –tart otthon egy-kettőt
Kulturális Örökség Napjai Gödöllőn 2017-09-14 10:31:32 Szeptember 16-án, szombaton és 17-én vasárnap nyílik lehetőség a városbéli helyszínek felkeresésére
Idén is éjszakáznak a múzeumok Gödöllőn 2017-06-21 10:54:41 Több mint tucatnyi helyszín kulturális kínálata közül válogathatnak az érdeklődők június utolsó szombatján
Június közepén nyit az egyetemi strand 2017-06-06 11:43:35 Gödöllő egyetlen, kulturált fürdőzésre alkalmas létesítménye tavaly újult meg, idén tavasszal korszerűsítették a fűtési rendszert
Kinológiai bázis létesül Gödöllőn 2017-05-05 10:53:25 Az Ifjúság éve elnevezéshez kapcsolódik a 2018-as esztendő kulturális és közművelődési programjainak tematikája a településen
Megnyílt a jelentkezés a vándortáborokra 2017-04-22 11:43:56 Gödöllői felső tagozatos és középiskolás diákoknak is kínálnak izgalmas, felejthetetlen kalandot jelentő útvonalakat
Adventi vásár Gödöllő főterén 2016-12-06 18:08:46 A december 9-én kezdődő kavalkád hétvégi napjain kulturális programok is szórakoztatják a helyszínre kilátogatókat
Likviditási kölcsön a Művészetek Házának 2016-11-17 18:00:06 A gödöllői kulturális élet vezető cégének január végéig kell visszafizetnie a 20 millió forintos anyagi segítséget
Kabinetfőnökét fojtogatta Gémesi 2016-03-09 16:32:50 Idén kilencszer került színre a város- és intézményvezetők nőnapi műsora a gödöllői kultúra házában