Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vonós varázs a gödöllői kastélyban

2018-02-24 10:19:48

Rendkívül jó évet zárt a Gödöllői Királyi Kastély. A főváros közelében felkereshető egyik meghatározó kulturális és turisztikai helyszín kiállításain, koncertjein 232.053 regisztrált látogató vett részt 2017-ben, parkja pedig minden évszakban népszerű kirándulóhely. Az általános turisztikai növekedést meghaladó, 16%-os bővülés, valamint az előzetes foglalások bizakodásra adnak okot 2018-ra is.

Márciusban a tavaszi megújulásé a főszerep a sokszínű programkínálatáról ismert patinás épületben. A már jól ismert családi programok mellett, idén is nívós koncertek, fesztiválok és színházi előadások várják a gödöllői kastélyba érkezőket.
Március 2-4. között rendezik meg azt a Vonós varázs névre keresztelt eseményt, ahol egyedül vagy kísérettel, kamaracsoportban vagy a virtuozitást előtérbe helyezve, de minden szinten a vonósok kapják a főszerepet.

Szabadi Vilmos, a Zeneakadémia tanszakvezetője, Liszt-díjas hegedűművész az alábbi fő célokat tűzte a zenei csemegéket felsorakoztató fesztivál zászlójára: Sakura, Vappu, tavaszi rügyfakadás? Mindhárom hallható majd zenébe foglalva. Gödöllőről indult és az akadémián ígéretes tehetségek, vagy a már a világot meghódító, illetőleg hazáját képviselő vendégművészek látogatnak el a varázslatos kastély ihletett környezetébe.


Március 2-án
, pénteken Szűcs Máté (brácsa), a Mirai Musician, valamint a zeneakadémia gödöllői tehetségei, Albert Julianna (hegedű) és Asztalos Dóra (cselló), illetőleg Szabadi Vilmos hangversenyét rendezik meg, amit március 3-án, szombaton a TrioMe, Bársony Péter és Szabadi Vilmos hegedűművész előadása követ. Március 4-én, vasárnap a győztesek koncertjén vehet részt az érdeklődő: Langer Ágnes (hegedű) és Taraszova Brigitta (zongora) estjén közreműködik Szabadi Vilmos. Langer Ágnes és Taraszova Brigitta mindketten verseny-, illetve versenydíjak többszörös nyertesei. Ágnes pályája elején már külföldön, míg Brigitta mindig is Magyarországon tanult és diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián. Ágnes Németországban tanul, azonban eközben sorra aratja versenydíj-győzelmeit, valamint utazza a világot körbe, mint keresett szólista és kamara-művész. Legutóbb a hegedűművészek számára a Zeneakadémia által első alkalommal megrendezett Bartók-világversenyen harmadik helyezést ért el.

A tavasz a visszatérő megújulás erejét hozza: a szépség és az erő ellentéteinek a varázsa csábítja erre a márciusi hétvégére a Gödöllőre látogatókat, közelebb hozva és egyesítve hallhatjuk távoli országok és hazánk zenei nyelvét. A belépődíj egy főre 2.900 forint, a gödöllői lakosoknak 2.000 forintot kell fizetniük.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online