Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Várják a cipősdoboz-adományokat a gödöllői kastélyban 2025-11-24 11:36:19 A rászorulókon segíteni szándékozók december 19-én, pénteken zárásig juttathatják el felajánlásaikat a Tourinform-irodánál kihelyezett asztalra
Magyar futball: a hanyatlás és ami mögötte van 2025-10-10 10:38:07 A helyi Focicipőbolt kollektívája is tapasztalja, hogy az igazán jelentős változások nem jönnek egyik napról a másikra
A futballcipők királya 2025-09-15 15:54:21 A Predator öröksége és az irányításra helyezett hangsúly azt bizonyítja, hogy mindig van mód a fejlődésre
Lehet-e hétköznapi viselet egy futócipő? 2024-12-21 10:02:27 Egy ilyen lábbeli legalább annyit árthat is, mint amennyit használ, ha nem rendeltetésszerűen és célnak megfelelően használjuk
Gyerekcipők az őszi időszakra 2023-08-19 11:01:18 Fontos, hogy az adott darab megfelelően illeszkedjen a lábhoz, biztosítsa a stabilitást, hiszen ilyenkor már gyakran csúszósak az utak
Kifinomult stílus Japánból 2021-11-25 10:22:46 A kényelem és a stílus nem mindig jár együtt, kivéve, ha olyan márkától vásárlunk sportcipőket, akik arról híresek, hogy komfortos sneakereket gyártanak
Az ovis benti cipők legfőbb ismérve 2021-09-15 14:48:12 A kisfiúknak inkább sötétebbet válasszunk, a kislányoknak pedig biztosan tetszeni fog a rózsaszín bármely árnyalata
Elindult Gödöllőn a cipősdoboz-akció 2019-10-21 08:17:54 A segíteni szándékozók december 15-ig juttathatják el adományaikat a város négy pontján kijelölt gyűjtőhelyekre
Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba? 2013-12-01 10:01:13 December 18-ig a gödöllőiek is csatlakozhatnak karácsonyi adományaikkal a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett akcióhoz
Zöld ötletek a csizmába 2012-12-04 13:11:43 December 6-án a gödöllői Talamba ütőegyüttes is fellép a fővárosi MikulásGyár színpadán