Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Górcső alatt a HDD-k megbízhatósága 2019-05-25 10:07:15 Minden fogyasztó szempontjából másik típus lehet a legalkalmasabb merevlemez. Tippek, amikre alapozhatnak a gödöllőiek is
Tanyavilágra emlékeztető gödöllői utak 2019-02-03 16:59:29 A felháborodott lakók szerint olyan sár van a fenyvesi területen, hogy a mentő- vagy tűzoltóautó sem tudna odajutni
Gödöllő és környéke ingatlanpiaci helyzete 2017-07-25 11:31:13 Mire számítsunk, ha lakóingatlanba fektetnénk pénzünket? Belvárosi kúriát 11 szobával 155 millió forintért kínálnak
Elképesztő, mi mindenre jó a levendula 2017-07-04 11:27:56 Mádai Andrea természetgyógyász hasznos tanácsai a gyógynövény felhasználásáról a Gödöllői Hírek online olvasóinak
A panellakásoké a főszerep Gödöllőn is 2017-01-31 18:44:28 Ingatlanpiaci változásokról és az aktuális tendenciákról készített tájékoztatót az Ingatlannet.hu
Öt év után végre strandoltunk a nyáron! 2016-10-26 10:32:48 A SZIE Sport Kft. illetékesei szolgáltatás-bővítést és további fejlesztéseket ígérnek a gödöllői fürdőhely 2017-es szezonjára
Bunyó volt a gödöllői Trafo Clubban 2015-07-03 09:04:08 Jól szerepeltek a helyi versenyzők a hazai rendezésű gálán, ahol a K-1 mellett a klasszikus boksz is látható volt
Hét nő kínált szexuális szolgáltatást 2013-07-29 15:33:25 Több mint 2 ezer személyt igazoltattak a rendőrök a Hungaroingen, kiemelt bűneset nem történt a 28. Magyar Nagydíj ideje alatt
Alaposan megkutyulják a forgalmi rendet 2013-05-14 09:00:04 Az ebek világkiállítása miatt két napra lezárják az Ady sétányt és napközben egyirányú lesz a Tessedik utca