Vissza normál nézetbe Nyomtatás
Keresés

Keresendő szöveg:


Találatok száma: 70

Oldalak: 1 2 3
  1. Szarvasbőgés-túrák Gödöllő környékén
    2021-09-04 10:39:32
    A valkói és a gödöllői erdészet munkatársai egyaránt tartanak vezetést, amint a felnőttek fejenként 5 ezer forintért, a gyerekek ennek a feléért vehetnek részt
  2. Toborzót hirdetett gyerekeknek a sportok királynője gödöllői közössége
    2021-08-05 10:11:10
    Az egyetemi klub atlétika szakosztálya szeptember végéig várja a 2007-2013-as születésű, gyors, ügyes és erős alkatú fiatalok jelentkezését
  3. Gödöllőiek is igénybe vehetik a jogsegély-szolgálatot
    2021-07-29 15:03:23
    Pszichiátriai sérelmek esetén, illetve a gyerekek viselkedési problémáira adott pszichiátriai szerek szedésével kapcsolatosan tudnak segíteni
  4. Mit érdemes tudni az Aquabeads gyöngyökről?
    2021-05-17 19:04:17
    Szerencsére, akadnak olyan játékok is, amiktől a gyerekek elcsendesednek, mert fokozott koncentrációra van szükségük
  5. A gödöllői szülők is megtudhatják, hogyan fejleszthetők a gyerekek készségei a leghatékonyabban
    2021-04-13 11:54:21
    A jelenlegi járványügyi helyzetben kiemelten fontos lehet, hogy a csemetéikkel otthon maradt felnőttek megfelelő támogatást kapjanak
  6. KompoSZTÁROK születtek a Gödöllői Zöld Óvodában
    2020-10-21 16:57:01
    Ültetéssel zárul a TIGÁZ Zrt. által kezdeményezett Töltsük újra a természetet! elnevezésű gyermekeknek szóló szemléletformáló program
  7. Már lehet jelentkezni a babatvölgyi lovastáborba
    2020-06-02 10:16:38
    Június végétől augusztus közepéig várják a 6-18 év közötti gyerekeket a Gödöllő szomszédságában lévő létesítménybe
  8. Mikor térhetnek vissza a gyerekek a megszokott bölcsődei és óvodai környezetbe?
    2020-05-16 11:42:46
    Egyelőre még az ügyeleti rendszer működik, de a kormány szeretné, ha a gyerekek újra az általuk megszokott környezetben nevelkednének
  9. Újratöltik a természetet a Gödöllői Zöld Óvodában
    2020-01-15 17:50:36
    Komposzt Karcsi és ArTúr segítségével játékosan tanulnak komposztálni a gyerekek a TIGÁZ Zrt. kezdeményezése jóvoltából
  10. Ügyes gyerekeket vár a sportok királynője csapatába a Gödöllői EAC
    2019-08-30 15:15:16
    Az egyetemi klub atlétika szakosztálya szeptember végéig hirdetett toborzót 2004-2010-es születésű fiataloknak
  11. Hogyan igazodjunk el a sok nevelési tanács között?
    2019-03-27 09:59:27
    A Játéksziget fontosnak tartja, hogy segítse a gödöllői szülőket is abban, hogy megtalálják gyermekük számára a legjobb fejlesztő játékokat
  12. Egyszerű, a gyerekek imádják, ezért a gyurma az egyik legjobb játék
    2019-03-25 11:30:58
    A gödöllői olvasók is megismerhetik, hogy a rugalmas anyag miként fejleszti a szem-kéz koordinációt, a tapintást és az izmokat
  13. Gödöllői gyerekeknek is juthat az ingyenes tanszerekből
    2018-08-15 11:21:11
    Százezer ceruzát, tollat és krétát oszt szét a rászorulóknak a Mátrix Alapítvány. Ön is segíthet!
  14. Összerajzolhatják a gyerekek a gödöllői LIDL-áruház parkolóját
    2018-05-30 17:26:26
    Június 6-án hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a kreativitást értékelő versenyt a biztonságos világ és a biztonságos közlekedés témakörben
  15. Otthoni, az érintés csodájával egyenértékű masszázs gyerekeknek
    2017-10-09 18:18:18
    A gödöllői szülőknek is hasznos tanácsokkal szolgál Mádai Andrea reflexológus természetgyógyász
  16. Odafigyelni, vigyázni, boldogan nyaralni ér!
    2017-06-15 16:40:46
    A nyári vakáció során olyan gyerekek is sokat lehetnek egyedül, akiknek az iskolaév alatt megoldott a felügyelete. Rendőrségi intelmek
  17. Megnyílt a jelentkezés a vándortáborokra
    2017-04-22 11:43:56
    Gödöllői felső tagozatos és középiskolás diákoknak is kínálnak izgalmas, felejthetetlen kalandot jelentő útvonalakat
  18. Karácsonyi adománygyűjtést indított a Szót kérünk a Közjóért Egyesület
    2016-11-16 17:40:31
    Kárpátaljai gyerekeket segíthetnek a gödöllőiek: ruhákra, labdákra, könyvekre, illetve magyar zászlókra van igény
  19. Bakosi gyerekeket segíthetnek a gödöllőiek
    2016-08-02 10:40:52
    Adománygyűjtésbe kezdett a Szót kérünk a Közjóért Egyesület. Labdákra, logikai- és társasjátékokra, illetve magyar zászlókra lenne szükség
  20. Megjárta a gödöllői rendőrséget a lappföldi Mikulás
    2015-12-07 12:43:52
    A gyerekek énekeltek, szavaltak Joulupukkinak, aki mindenkinek juttatott édességet a puttonyából
  21. Játék és ajándékok az Inviteltől a gödöllői Belvárosi napokon
    2015-09-11 09:02:05
    Aki teheti, látogasson el a társaság standjához: tablet-applikáció gyerekeknek, kvíz feladványok felnőtteknek
  22. Száz önkéntes a gödöllői Palotakerti oviért
    2015-06-18 18:43:59
    A Tigáz hathatós segítségének és a dolgozók munkájának köszönhetően alaposan megújult a gyermekintézmény
  23. Egymilliót küld Gödöllő a beregszászi gyerekek oktatásának támogatására
    2015-04-21 13:31:57
    A kezdeményezéshez anyagi lehetősége szerint bárki csatlakozhat, a pénzt a Rákóczi Szövetségen keresztül juttatják el
  24. Cuccmentes karácsony kamaszokkal
    2014-12-10 10:04:10
    A gödöllői GreenDependent Egyesület munkatársa ötleteket gyűjtött össze, amikkel segíthetünk tizenéves gyermekünknek felfedezni az ünnep valódi értelmét
  25. Karácsonyi cipősdoboz akció a gödöllői Curves-klubban
    2014-11-24 08:46:08
    November 27-ig várják az adományozók ajándékait, amiket a lészpedi csángó gyerekekhez juttatnak el
  26. Mesélj rajzos formában kedvenc doktor nénidről, vagy doktor bácsidról!
    2014-11-09 10:12:44
    Gödöllői gyerekek is csatlakozhatnak az Astellas által meghirdetett, értékes ajándékokkal kecsegtető pályázathoz
  27. Önkéntesek munkálkodtak a gödöllői óvodában
    2014-09-22 17:20:02
    A Budapest Bank munkatársai parkosították a 3 ezer négyzetméteren fekvő Egyetem téri intézmény udvarát
  28. Szabadtűzön az udvari főszakács címért
    2014-08-22 11:09:08
    Szeptember 15-ig jelentkezhetnek a csapatok a Gödöllői Királyi Kastély vadhús-étel főzőversenyére. A gyerekeknek rajversenyt hirdettek
  29. Kölyökatlétákat toboroz a Gödöllői EAC
    2014-08-11 09:44:54
    Szeptembertől várják a 2002-2006-os születésű, gyors, ügyes gyerekeket az egyetemi pályán
  30. Traumát okozhat a húsvéti nyúl elvesztése
    2014-04-14 13:57:23
    Felmérés készült arról, hogyan készülnek az ünnepre a magyarok. A gyerekek örülnek a csokoládénak, de inkább ajándékot várnak

Oldalak: 1 2 3
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kulturális programok a gödöllői kastélyban

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online