Odafigyelni, vigyázni, boldogan nyaralni ér!
A nyári szünidő a legjobban várt időszak az iskolások életében. Tervezgetés, szervezés előzi meg, aminek fontos része, hogy az iskolában – köztük a gödöllői tanodákban is – a rendőrség munkatársai felhívják a diákok figyelmét azoknak a szabályoknak a betartására, amikkel sok veszélyhelyzet kerülhető el, és a nyár valóban csodás, gondmentes emlékké tehető. Ebben az időszakban olyan gyerekek is sokat lehetnek egyedül, akiknek az iskolaév alatt megoldott a felügyelete. Nekik szól alábbi pár jó tanács. Kérjük, olvassátok el és fogadjátok meg az alábbi tanácsainkat:
• Soha ne hivalkodjatok értékeitekkel, azokat ne tartsátok látható helyen! • Strandon, táborban – ahova csak a legszükségesebb dolgokat vigyétek magatokkal – táskáitokat ne hagyjátok őrizetlenül! Kérjetek meg egy ismerőst, hogy figyeljen rá! • A késő esti órákban lehetőség szerint ne induljatok egyedül haza, várjátok meg egymást, együtt biztonságosabb! • Veszélyhelyzet, baj esetén azonnal kérjétek egy felnőtt segítségét! Ismerjétek a segélyhívó telefonszámokat (107, 112), illetve tanuljátok meg szüleitek telefonszámát is. • Szüleitek, nagyszüleitek telefonszáma legyen elmentve a telefonotokban, más által is elérhető helyen. • A tiltott, bódító hatású szerek fogyasztásának, használatának súlyos következményei lehetnek. Soha ne fogadjatok el senkitől számotokra ismeretlen eredetű tablettát, cukorkát, cigarettát! A mértéktelen alkoholfogyasztás miatt is kerülhettek veszélyes helyzetbe. • Ha barátaitokkal elmentek otthonról, feltétlenül jelezzétek szüleiteknek, hogy hova mentek. Fontos, hogy a szülők ne aggódjanak gyermekeik miatt. • Idegenekben nem szabad megbízni, elkísérni őket, még útbaigazítás okán sem.
Biztonságos nyarat kíván a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, amelynek munkatársai az itt elérhető intelmek megszívlelésére is kéri a nyári szünidőre készülő fiatalokat.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|