Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Március 18-án, a késő délutáni órákban a Művészetek Háza Gödöllő épületének földszinti rendezvénytermében átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt városi elismeréseket. Miután a 2024-es esztendő olimpiai év volt, nem bizonyult meglepőnek, hogy a főbb elismeréseket kik vehették át.
Gödöllőn is másodfokúra mérséklődik a hőségriasztás 2024-07-18 17:30:58 Az intézkedés július 9-én, pénteken éjféltől július 21-én, vasárnap 24 óráig van érvényben. Érdemes megfogadni a hasznos intelmeket!
Gödöllőn is életbe lép a harmadfokú hőségriasztás 2024-07-06 11:08:42 Az intézkedés július 7-én, vasárnap éjféltől július 18-án, csütörtökön 24 óráig van érvényben. Érdemes megfogadni a hasznos intelmeket!
Indul a tanév – ezt tanácsolja a rendőrség 2021-08-31 11:46:47 A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai összeszedték a legfontosabb intelmeket
Rendőrségi intelmek fesztivál-időszakra 2018-07-10 17:38:42 A gödöllői fiatalokat is érintheti az önfeledt szórakozással sok esetben összefüggő drogfogyasztás árnyoldala
Odafigyelni, vigyázni, boldogan nyaralni ér! 2017-06-15 16:40:46 A nyári vakáció során olyan gyerekek is sokat lehetnek egyedül, akiknek az iskolaév alatt megoldott a felügyelete. Rendőrségi intelmek