A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Április 2-i ülésén a gödöllői városvezetés arról határozott, hogy – a helyi költségvetés általános tartalékának terhére – egymillió forintot adományoz a beregszászi magyar gyerekek oktatásának támogatására. Az összeget az 1989-ben megalakult, a határon túl (elsősorban a Felvidéken és Kárpátalján) élő magyar kisebbségek nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítő Rákóczi Szövetségen keresztül juttatják el Gödöllő testvérvárosába.
Az előterjesztéshez Tóth Tibor, a város korábbi alpolgármestere, a Rákóczi Szövetség Gödöllőn 2010 márciusában megalakult tagszervezetének elnöke fűzött szóbeli kiegészítést, aminek során felmerült, hogy lehetősége szerint bárki hozzájárulhat az adományozáshoz. Simon Gellért (Fidesz-KDNP) üdvözölte a kezdeményezést, és felajánlást is tett.
A célra adakozni szándékozók a Rákóczi Szövetség 11705008-20488172 számú bankszámlájára utalhatják vagy fizethetik be az általuk felajánlott összeget, úgy, hogy a közlemény rovatban feltüntetik a Gödöllő szót.