Ha a járványhelyzet engedi, őket szólítják színpadra a Gödöllő Városért díj idei átadásán
Erre az esztendőre vonatkozóan – az előzetesen közzétett felhívásra – két személyre és két közösségre érkezett ajánlás, akiket jelölőik méltónak találtak a Gödöllő Városért díjra. A különleges jogrend miatt Gémesi Györgyre hárult a feladat, hogy – figyelembe véve a szakbizottság tagjainak szavazatait – határozatot hozzon a jutalmazottakról.
A polgármesteri döntés értelmében, 2021-ben dr. Bucsyné Prém Katalin, a Montágh Imre Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola igazgatója, Liskáné Fóthy Zsuzsanna, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója, valamint a Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület vehetik át a település második legrangosabb elismerő címét, az önkormányzat által 1997-ben alapított Gödöllő Városért díjat.
A kitüntetéshez díszoklevél, Világfa-kisplasztika, valamint pénzjutalom jár. Ez utóbbi a személyek esetében 200 ezer forint, a közösség számára pedig 400 ezer forint. A díj átadásnak időpontja elvileg március 15-e, helyszíne a Művészetek Háza Gödöllő épületének színházterme, de a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében alkalmazott korlátozások befolyásolják a ceremónia dátumának pontos meghatározását. Emlékezetes, hogy 2020-ban augusztus 20-ára halasztották a kitüntető cím átadóját, amire idén is jó esély mutatkozik.
A március 15-i nemzeti ünnep gödöllői eseményeivel kapcsolatosan nem meglepő hír, hogy központi rendezvény (szónoklat, műsor, lovasfelvonulás) idén nem lesz. A Petőfi-szobornál – betartva a járványügyi előírásokat – azonban bárki elhelyezheti az emlékezés virágait.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|