Idén február 26-a volt az a nap, amikor a városvezetés megtárgyalta és elfogadta az önkormányzati rendszer 1990 óta íródó történetének 36. gödöllői költségvetését. A település 2026. évi büdzséjét – várospolitikai állás- és üléspont szerint – eltérő jelzővel lehet illetni. Talán a „forrásszegénység” és az egyes, nem kötelező feladatok esetében fellelhető „túlzott költekezés” lehetne a két véglet. A képviselőtestület tagsága 30 perces szóbeli kiegészítés (Gémesi György 7 perc, Bárdy Péter 23 perc), majd 61 perces, hozzászólásokkal telt „vita” után 11 igen szavazattal, valamint 3 tartózkodással a több mint hat év elteltével megújult és kibővített városházi épületben biztosított zöld utat a Gödöllő idei gazdálkodásának irányszámait tartalmazó települési költségvetésnek. Ilyen legutóbb 11 éve történt, még az időközben lebontott Szabadság tér 7. szám alatt...
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Szent István Egyetem (SZIE) rektora, dr. Palkovics László (képen balra) és a Miskolci Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója, Kerschner Ferenc március 20-án, a felsőoktatási intézmény budai campusán. A lillafüredi ásványvízforrás adta értéknövelő és fenntartható fejlesztéseket, valamint a szeszesitalokban rejlő potenciálok kiaknázását célzó dokumentumban foglaltak megvalósulása a szeszesitalgyártás ökológiai lábnyomának csökkentését is elősegítheti – olvasható a SZIE Médiaközpontjának sajtóközleményében.
A Szent István Egyetem és a Miskolci Likőrgyár Zrt. közötti kooperációban kiemelt figyelmet kap – többek között – a vállalat részére történő termékfejlesztés, technológiai optimalizálás. Mindez a gyakorlatban a közös kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekben is testet ölt, hiszen a közös kutatási eredményekre alapozott konkrét aktivitások tovább növelik azok sikerességét. A Miskolci Likőrgyár Zrt. az együttműködés során gyakornoki-gyakorlati helyeket biztosít az egyetem hallgatói számára, szakmai támogatást nyújt a SZIE oktatói részére, valamint aktív szerepet vállal az oktatásban és a duális képzés elindításában.
A megállapodás aláírói egyetértenek abban, hogy a közös kezdeményezésekhez kapcsolódóan fontos szerepet kap a tudományos szféra és a vállalkozások közötti kapcsolat erősítése, a K+F+I pályázatokban való együttműködés. Ezen irányú közös tevékenységük eredményei a közeljövőben hatékonyabban épülhetnek be az élelmiszeriparba, hozzájárulva a gazdasági versenyképesség erősítéséhez.