Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lila köd lepte el a gödöllői egyetem sportcsarnokát

2016-02-25 20:25:23

NB I. alapszakasz, 21. forduló:
TEVA-Gödöllői RC – UTE 1-3
(-17, -17, 17, -10)

Kétélű fegyver volt a hét elején a felnőtt társulat edzőjévé előlépett Szabados István számára a debütálás a gödöllői kispadon. Túl azon, hogy a televízió kamerái előtt kellett a csapatát irányítania, nem kisebb „falat”, mint a tabella harmadik helyén tanyázó UTE ellen „ugrott a mélyvízbe”. A papírforma nem ígért hazai sikert, ám egy meglepetéssel felérő gödöllői győzelem javított volna a TEVA-hatos és újdonsült trénere ázsióján.


Az edzőjük által űzött-hajtott házigazdák álma nem vált valóra. Olyannyira nem, hogy az első kettő, majd az utolsó játszmában – elsősorban az alapjátékhoz tartozó nyitásfogadás hiányosságai miatt – a fővárosiak akarata érvényesült. Nem túlzás, ekkor lila köd lepte el az egyetemi csarnok küzdőterét.
A harmadik szettben mutatott teljesítményükre azonban alapozhatnak a jövőben (akár már az UTE elleni negyeddöntőben) a gödöllőiek. Ebben a játékrészben főként a feladóposzton jeleskedő Szabó Barbara kapta el a fonalat, aki – amellett, hogy hatékonyan szervált – remek labdákkal szolgálta ki a centereket és szélsőütőket.

A TEVA-Gödöllői RC csapata 35 ponttal, 39-35-ös szett- és 1.595-1.517-es pontaránnyal a 6. a tabellán.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online