Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 12. forduló: Gödöllői SK – Üllő SE 3-0 (1-0)
Azt tartja a labdarúgó-berkekben használatos mondás, hogy az idegenbeli pontszerzés (Pilis-Gödöllő 0-0) akkor ér valamit, ha utána a hazai meccsét hozza egy csapat. Ez a megállapítás fokozottan igaz volt a gödöllői tizenegyre, amely a sereghajtó üllőieket fogadta október utolsó napján.
Méhes Pál viszonylag korán beírta magát a találkozó történetébe, hiszen – hét perc elteltével – Józsa Tamás beadása után szép mozdulattal juttatta a labdát a vizitálók hálójába. A térfélcseréig több gól nem esett, de újabb hazai találattal indult a második félidő: Méhes Pál ekkor egy egyéni akció végén csipkézte ki az üllői kapu felső sarkát. Az egyoldalú meccs végeredményét a 60. percben a csereként bevetett Koziorowski Richárd állította be, aki egy kapu előtti kavarodás után lecsapott a játékszerre, majd az utolsó negyedórára emberhátrányba került vendégek gólvonalán túlra terelte a bőrgolyót.
A Gödöllői SK csapata 20 ponttal, 11-10-es gólkülönbséggel a tabella 7. helyét foglalja el. Következik: Törökbálinti TC – Gödöllői SK november 7., szombat 13.30 óra.