„Otthon” a befogadó szülőknél és a hivatásra való felkészítés tananyagai
Nem kérdés, hogy minden szülő a lehető legjobbat szeretné gyermekének. Sokkal izgalmasabb, hogy kinek a gondolataiban mit is jelent ez a „legjobb”, s mit tud valóra váltani a saját lehetőségeihez mérten. Sokan azt gondolhatják, hogy a „legjobb” azt jelenti, hogy megadni mindent, amit a gyermek kíván, ezt pedig főleg tárgyakban érzik kifejezhetőnek. Egy ilyen gyermek szobája tele lehet ugyan játékokkal, fontos lenne mégis átgondolnunk, igazán jól érzi-e magát benne. Más szülők azt érezhetik, hogy ennél sokkal fontosabb az érzelmi biztonság, az egymásra figyelés, az igazán együtt töltött idő, a biztos, kiszámítható, meleg otthon élménye – mindez pedig egyáltalán nem a tárgyi felszereltségen múlik.
Sok olyan család van, ahol a támasz és a megkapaszkodás feltételei biztosítottak, de vajon mi történik azokban, amelyekben mindez nem adatik meg, ahol a szülők személyes életét is megterhelő helyzetek, testi-lelki nehézségek kísérik, s ezért kevésbé tudnak gyermekük számára nyugalmas, megértő otthont biztosítani. Mi jelenthet segítséget az ő gyermeküknek? Hazánkban ezekben a helyzetekben nyújtanak támaszt a befogadó szülők, akiknél rövidebb-hosszabb időre a gyermeket megnyugtató, szeretetteli családi légkör veszi körül. A befogadó szülők szerepe azonban ennél sokkal többet foglal magában: a gyermek szükségleteire figyelni tudó, biztonságot, meghitt ellátást, meghallgatást, emellett felkészítést is adnak számukra és családjuk számára, hiszen az is céljuk, hogy a gyermek mihamarabb ismét szüleivel élhessen.
Ennek érdekében, és a hivatásra való megfelelő felkészítés jegyében került sor a nevelőszülők képzésének kibővítésére és tartalmi irányvonalainak elmélyítésére. A mindezek támogatásához készült tananyagok széleskörű áttekintést nyújtanak a nevelőszülői hivatás pedagógiai és pszichológiai sajátosságairól, elméleti és gyakorlati vonatkozásairól. A legújabb szakmai és vizsgakövetelmények előírásainak megfelelően részletes kidolgozásra kerültek a különleges és a speciális ellátást igénylő gyermekekkel való foglalkozás területei és a nevelőszülők élethelyzeteihez igazodó jogi és egészségügyi kérdéskörök is.
A tananyagokat az Európai Unió támogatásával a TÁMOP 5.4.10-12/1-2012-0001 kiemelt projekt keretében a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola szakmai munkacsoportja dolgozta ki, és tette elérhetővé a főiskolai honlapjának tananyag-tárházában. A tárház minden érdeklődő számára felhasználóbarát segítséget nyújt a témák megismeréséhez, ennek érdekében az azt kidolgozó munkacsoport tagjaival közvetlen kapcsolatba lépés is lehetséges. A tananyag-tárházban elérhetők azoknak a további képzési területeknek tananyagai is, amelyek a nevelőszülők munkájának segítői és más gyermekvédelmi szakemberek számára készültek. Apor Vilmos Katolikus Főiskola szakmai munkacsoportja
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|