Vissza normál nézetbe Nyomtatás
KITEKINTŐ
Lakóházzá minősített óvodát árul a gödöllői városvezetés

Pályázati úton bruttó 35 millió forintot kérnek a gyermeknevelési célra feleslegessé vált Tisza utcai épületért

Sportrelikvia-gyűjtők nemzetközi találkozója a gödöllői kastélyban

Szeptember 20-án, szombaton 9 órától várják az érdeklődőket a történelmi falak között. Interjú az ötletgazdával

Akár ötmilliót is kereshet a Nemzeti Vágta gödöllői indulójaAkár ötmilliót is kereshet a Nemzeti Vágta gödöllői indulója

Szeptember 20-án, szombaton a 8. előfutamban áll rajthoz a városunkat képviselő mezőtúri ló és lovasa a Hősök terén lezajló versenyen

Múzeumi előadások az első világháború idejéről

Gödöllő is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai szeptember 20-21-i országos programsorozatához

Gödöllőn is a postán intézhetők a gázos ügyek

Bezárt a Tigáz Zrt. helyi irodája. A cég szerint értékes időt takaríthatnak meg az ügyfelek. Van más vélemény is

Ajánlásokat várnak a Körösfői-emlékplakett elnyerésére érdemes személyekre

Október 1-jéig lehet eljuttatni a javaslatokat a kuratórium elnökéhez. A díjátadót október 29-én rendezik meg a kastélyban

Templomszentelőt tartanak a gödöllői görög katolikusok

Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspökre hárul a feladat, hogy átadja a híveknek a Szent Keresztre nevezett egyházi épületet

Gödöllőn járt, aláírt és kóstolt a bhutáni anyakirálynéGödöllőn járt, aláírt és kóstolt a bhutáni anyakirályné

A Szent István Egyetemen Tőzsér János rektor fogadta a neves vendéget, akivel együttműködési megállapodást kötöttek

Kit érdekelt Gödöllő csak ezelőtt pár hónappal?

Érdekesség a királyi kastély Ferenc József kiállítása kapcsán, ami szeptember 28-ig tekinthető meg a Rudolf-szárny emeleti teremsorában

Szavazz a gödöllői múzeum honlapjára!

Október végéig várják a voksokat a Magyar Marketing Szövetség által meghirdetett versengésen

Könyvújdonság Gödöllő történetéről

Szeptember 9-én mutatják be a kétkötetes kiadványt, ami a település kiegyezés és II. világháború közötti időszakára fókuszál

Cégtulajdonosok elittalálkozója a gödöllői kastély lovardájában

Ötezres nagyságrendű a célcsoport. Exkluzív koncert is szerepel a szeptember 19-i rendezvény programjában

Konfliktuskezelő programokat is bevetettek a problémás esetekben

Két év után lezárult a Ne legyél áldozat! névre hallgató projekt a gödöllői kistérségben

Terjeszkedik a „gödöllői modell”

A múzeum és a könyvtár után a kastély is szorosabbra fűzi kapcsolatát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ helyi tankerületeivel

Dányban hirdetik ki az egyházi és világi borok versenyének eredményét

Augusztus 30-án, szombaton konferencia és látványos felvonulás is szerepel a GKRTE által szervezett rendezvény programjában

Szabadtűzön az udvari főszakács címértSzabadtűzön az udvari főszakács címért

Szeptember 15-ig jelentkezhetnek a csapatok a Gödöllői Királyi Kastély vadhús-étel főzőversenyére. A gyerekeknek rajversenyt hirdettek

Személyre szabott feladattal bírnak az erdei gombák

Gödöllői környékén is kedvez a csapadék a spórás növényeknek. Hogyan gyűjtsük környezettudatosan a különféle fajokat?

Megújult a Pest megyei önkormányzat honlapja

A látogatók színvonalas, átlátható tájékoztatása indokolta a változtatást. Augusztus 14-én indult a tesztüzem

Újabb Corvina-különlegesség látható a gödöllői kastélybanÚjabb Corvina-különlegesség látható a gödöllői kastélyban

Polybius: Historiae című műve a Ferenc József, a rendíthetetlen című időszaki tárlat egyik fő látványossága

Bronz dombormű készül Halászné Várady Ildikó emlékére

Adományokat várnak a cserkészfiút ábrázoló gödöllői szobor talapzatán elhelyezni tervezett alkotás elkészíttetéséhez

Szarvasra, a Holt-Körös partjára költözik a gödöllői kultúra

A Művészetek Háza szervezésében lezajló program helyszíne a vízi színház lesz augusztus 9-én, szombaton

A gödöllői Cimbaliband is fellép a csángó fesztiválon

Augusztus első hetében Jászberény lesz a házigazdája a magyar nyelvű népcsoport világtalálkozójának

Trióvá apadt Gödöllő leghangosabb zenekara, a Helo Zep

Folyamatosan koncertezik és második nagylemezének előkészítésén is fáradozik a „rakkendroll” banda

Megnyílik a Gödöllő COOP főtéri áruházának élelmiszerüzlete

Augusztus első napján reggel 8 órától várják a vásárlókat a megújult és modernizált boltban

Két év elteltével ismét lesz barokk forgatag a gödöllői kastélybanKét év elteltével ismét lesz barokk forgatag a gödöllői kastélyban

Augusztus második hétvégéjén a korabeli ünnepségek hangulatidézésével várják az érdeklődőket a történelmi falak között. Ott lesz Mária Terézia is

Gödöllői politikus az LMP országos elnökségében

A párt egykori parlamenti képviselője, Lengyel Szilvia a kilenc főre redukált vezetésbe is bekerült

Libamáj is lesz a második gödöllői Erzsébet-bál asztalainLibamáj is lesz a második gödöllői Erzsébet-bál asztalain

Több mint 180 vendégre számítanak. Ha mindenki kifizeti az 50 ezer forintos belépőt, bő 9 millió forint jöhet össze

Jelentkezz a ROXIGET-re!

Gödöllőről is befuthat a közép-magyarországi régió legjobb amatőr rock zenekara

Remekművek Gödöllőn kedvezményes bérlettel

Július közepéig 2.500 forinttal olcsóbban kínálják a négy koncertre érvényes belépőket a helyi szimfonikusok hangversenysorozatára

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn

Jövő májusra szeretnék tető alá hozni a környezetünket és az ott játszódó folyamatokat bemutató seregszemlét


Oldalak: Rovat címlap 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online