Május 15-én a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2023-as gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
Ember legyen alapján, aki képes a teljesség igényét szem előtt tartva kiigazodni a 2015 ősze óta húzódó, több milliárd forintos közpénzt felemésztő gödöllői városháza-projekt „kulisszái” között/mögött. Erre mi sem vállalkozunk, azonban időről időre újabb és újabb fejlemények, összefüggések bonyolítják vagy kibogozzák az erősen botrányszagú ügy szövevényes szálait.
Május 15-i összejövetelükön a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2023-ban folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak időt. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.
A gödöllői képviselőtestület tagjai idén a június 9-én esedékes helyhatósági választás előtti utolsó tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 15-én 9 igen szavazattal és 4 tartózkodással elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2023. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
Ebben az esztendőben májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 15-én Szigeti Róbert tűzoltó őrnagy, gödöllői tűzoltóparancsnok és Ürmösi Károly tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Ha vállalkozást indítanál, bizonyára tudod, hogy a sok egyéb mellett online pénztárgépre is szükséged lesz. Ebben a cikkünkben ismertetjük a készülékek fő funkcióit és segítséget nyújtunk a választásban.
Már tart a Látni és látszani kampány 2016-11-06 10:35:45 December 10-ig a gödöllői autósok is böngészhetik, hogy lakókörnyezetükben melyik szervizbe, illetve optikushoz térhetnek be
Öt év után végre strandoltunk a nyáron! 2016-10-26 10:32:48 A SZIE Sport Kft. illetékesei szolgáltatás-bővítést és további fejlesztéseket ígérnek a gödöllői fürdőhely 2017-es szezonjára
Mindenhol sport, de a legjobb otthon? 2016-10-21 10:25:21 Mondjon el mindent a témakörrel kapcsolatban a Gödöllőn is szolgáltató Invitel online kutatásában
Életét vesztette a roncsba szorult utas 2016-09-29 10:17:04 A gödöllői tűzoltók végezték a műszaki mentést a kerepesi balesetnél, ahol a gépkocsi a vízelvezető árokba csapódott
Szívás lesz a Petőfi térnél közlekedni 2016-09-13 11:28:55 Szeptember közepén elkezdődnek a csapadékvíz-elvezetési munkák Gödöllő egyik legforgalmasabb csomópontjában
Időben elhagyták a porig égett autót 2016-05-28 10:09:57 Erdőkertesre riasztották a gödöllői tűzoltókat, akik egy vízsugár segítségével úrrá lettek a lángokon
Izgulni és nevetni szeretünk a legjobban 2016-05-19 13:36:04 A Gödöllőn is szolgáltató Invitel Nagy Sorozatrajongó kutatása szerint a magyarok még mindig barátok közt érzik legjobban magukat
Szavazz a gödöllői Mesekastély óvodára! 2016-03-27 11:18:58 Nyolc fő részére szóló hévízi wellness hétvégét lehet nyerni a Petőfi Rádió Tavaszi hajtás elnevezésű játékán
Két évre fogadták el a gödöllői szennyvíz-szippantás díjait 2016-03-21 15:38:39 A fővárosi vállalkozót tavaly tavasszal bízták meg a kötelező feladat ellátásával. Azóta az alaptarifa nem változott, az ürítési kiadás azonban mérséklődött
Két vízsugárral oltották a kiégett autót 2016-03-20 10:14:14 A gödöllői lánglovagoknak Veresegyházon adott munkát a kigyulladt gépkocsi, amiben senki nem tartózkodott