A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Április 25-én. stratégiai megállapodás keretében újította és erősítette meg a gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Honvédelmi Minisztériummal korábban – még a jogelőd Szent István Egyetemmel – megkezdett közös munkát. A hatékonyabb együttműködést ösztönző dokumentumot dr. Gyuricza Csaba rektor és dr. Kutnyánszky Zsolt, a szaktárca haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára látták el kézjegyükkel Gödöllőn, a Tudástranszfer Központban.
Győzelmi esélyekkel utazott a hét pont levonással sújtott Galga-mentiek otthonába a második számú Táncsics Mihály úti együttes, amelynek nem könnyítette meg a dolgát, hogy a megszokottnál kevesebb fiatalt tudott bevetni. A gyakorlatilag vízilabda eredménnyel zárult mérkőzésen fordulópontot jelentett, hogy a 44. percben Kassai Krisztián utolsó emberként szabálytalankodott a tizenhatoson belül galgahévízi ellenfelével szemben, amiért egyből piros lapot kapott. Hátráltatta a szerencsével jócskán hadilábon álló vendégeket az is, hogy egymást kezdték el hibáztatni a játékosok, visszaesett az összpontosítás, valamint a házigazdák több gólja is erősen lesgyanús körülmények között született.
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Közép-csoport, 17. forduló: Galgahévíz SK – Gödöllői SK II. 9-6 (2-3) Gödöllői gólszerzők: Szabó László (3), Pintér Krisztián, Pakuts Barna, Gráczer Krisztián. A Gödöllői SK II. csapata 29 ponttal, 49-32-es gólkülönbséggel a tabella 7. helyén áll a csoportban.