Vissza normál nézetbe Nyomtatás
Keresés

Keresendő szöveg:


Találatok száma: 27

  1. Átadták a Török Ignác Gimnázium közel 1,1 milliárd forintos állam forrásból megújult épületét
    2024-03-14 19:19:23
    A rekonstrukció célja elsősorban az volt, hogy komfortos munka- és tanulási körülményeket teremtsenek a pedagógusok, illetve a diákok számára
  2. Gödöllőn is tartogathat fordulatokat a szeptember első napján induló tanítási év
    2023-08-31 18:07:34
    Egyelőre nem tudni, milyen hatással lesznek a helyi pedagógusok döntésére a július elején elfogadott státusztörvény rendelkezései
  3. Vécsey László megszavazta a „státusztörvényt”, és kiemelte: a Fideszben nem lehet tisztségre jelentkezni, csak feladatra
    2023-07-05 18:37:20
    Interjú a gödöllői központú választókerület kormánypárti parlamenti képviselőjével a költségvetésről, a választásokról és a Városháza-projekt csúcsdöntéséről
  4. Ők részesülnek a gödöllői önkormányzat nyári díjaiból ebben az évben
    2023-06-02 18:13:39
    Pedagógusok, kivételes tehetség és az egészségügyi-, illetve a szociális területen jeleskedők jutnak elismeréshez
  5. Gödöllő sem maradt ki a pedagógusok követeléseit támogató élőláncos tiltakozásból
    2022-10-14 10:27:04
    A város több pontján zajlott le a reggeli órákban békés demonstráció, amiben tanárok, szülők és szimpatizánsok egyaránt részt vettek
  6. Varázspálca díjas gödöllői pedagógus és közösség
    2022-06-01 14:09:49
    Lugosi Zsuzsa, az Erkel iskola logopédiai tagozatának munkatársa, és a Petőfi iskola közössége részesült a Szurikáta Alapítvány elismerésében
  7. Háromszoros olimpia bajnok is népszerűsíti a gödöllői egyetemet az Educatio Kiállításon
    2022-01-07 10:55:13
    Idén január 13-15. között rendezik meg Magyarország legnagyobb pályaválasztási rendezvényét a Hungexpo területén
  8. Gödöllői pedagógusok a Kedvenc Online Tanárom 2020 különdíjasainak táborában
    2021-04-12 10:27:03
    A MOL Alapítvány a koronavírus-járvány idején is elismerte azok munkáját, akik tanítják, nevelik a jövő generációját
  9. Miért nincs házi feladat a gödöllői középiskolában?
    2018-11-14 10:15:35
    Egyes pedagógusok ott maradtak a XX. században. Napjainkban az ismeretszerzés és ismeretátadás világát éljük
  10. Gödöllői pedagógusok is jelentkezhetnek a vándortábor-vezető továbbképzésre
    2018-02-09 11:29:21
    A sikeresen vizsgázók már idén nyáron jogosulttá válnak a program által biztosított 100 ezer forintos táborvezetési díjra
  11. Megnyílt a jelentkezés a vándortáborokra
    2017-04-22 11:43:56
    Gödöllői felső tagozatos és középiskolás diákoknak is kínálnak izgalmas, felejthetetlen kalandot jelentő útvonalakat
  12. Csendes tiltakozás Gödöllőn
    2016-04-15 14:53:39
    Többen is fontosnak érezték Gödöllőn, hogy csatlakozzanak a pedagógusok által meghirdetett kétórás munkabeszüntetéshez
  13. Sztrájkszerda gödöllői tiltakozókkal
    2016-03-29 16:42:27
    A kormány oktatáspolitikája miatt szüneteltetik a munkát a pedagógusok, akik március 30-án reggel a tanodák előtt töltenek egy órát
  14. Gödöllői pedagógusok is csatlakoztak a miskolciak nyílt leveléhez
    2016-01-19 17:56:25
    A Török Ignác Gimnázium nevelőtestületéből 43-an, a logopédus munkacsoportból 21-en adták támogatásukat
  15. Múzeumi évnyitó pedagógusoknak a gödöllői kastélyban
    2015-08-19 16:21:29
    A szervezők augusztus 27-én a helyi és környékbeli óvodák, általános- és középiskolák képviselőit
  16. Idén is kitünteti a város a pedagógusokat
    2014-04-15 09:47:31
    Április 25-ig küldhetők meg az ajánlások a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjra, amit legfeljebb hárman érdemelhetnek ki
  17. Konfliktuskezelés az iskolában
    2013-11-26 07:28:20
    Herczog Mária gödöllői előadásán elhangzott: a problémás gyereket nem kirúgni, hanem meghallgatni kell
  18. Ajánlásokat várnak a Körösfői-emlékplakett elnyerésére méltó személy(ek)re
    2013-09-25 15:22:16
    Tehetséges gödöllői művészpalántákra és a fiatalok művészeti oktatását kiemelkedő színvonalon végző pedagógusokra adhatók le jelölések
  19. Múzeumi ötletek, múzeumi módszerek pedagógusoknak
    2013-08-28 14:56:43
    Gödöllői intézmények és kiállítóhelyek képviselői mutatták be, hogy az általuk kínált lehetőségek miként alkalmazhatók az oktatásban
  20. Izraeli nagykövet a nemzetközi tábornyitón
    2013-07-03 10:09:52
    Tizenegy országból érkeztek diákok és pedagógusok a gödöllői önkormányzat balatonlellei üdülőjébe
  21. Mendrey László szerint az etikát taníttatni akaró Hoffmann Rózsa nem mond igazat
    2013-06-12 21:30:36
    A szakszervezeti vezető kemény szavakkal bírálta a kormány oktatáspolitikáját az Együtt 2014-PM gödöllői fórumán, ahol felvázolta az általa kitalált SZPK-modell lényegét
  22. Kiemelkedő munkájukért díjazzák a pedagógusokat
    2013-06-08 18:29:11
    Június 11-én a Művészetek Háza színháztermében adják át a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjat
  23. Ajánlásokat várnak a Gödöllő Gyermekeiért, Ifjúságáért díjra
    2013-04-02 13:18:03
    Április 19-ig jelölhetők a helyi pedagógusok, akik közül legfeljebb hármat jutalmaz meg a képviselőtestület
  24. Balog Zoltán elnézést kért a Gödöllőn mondottakért
    2012-11-15 17:32:00
    A tárca vezetője a minisztérium honlapján azt írta: izgalmában fogalmazott szerencsétlenül
  25. Beszólt a szakminiszter a tanároknak
    2012-11-14 15:12:12
    Balog Zoltán szerint a sztrájkkészültségben lévő pedagógusok alig várják, hogy ne kelljen tanítani
  26. Bohus Mihály lesz a gödöllői járás tankerületi felügyelője
    2012-11-09 15:01:58
    A főtanácsosi címmel rendelkező szakember Csömörön lakik, és a XVI. kerületben (volt) iskolaigazgató
  27. Gödöllői csúcspedagógusok
    2012-06-14 19:34:26
    A kiemelt kitüntetettek mellett színesdiplomás tanárokat is köszöntöttek
Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online