Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
November 4-én dr. Gyuricza Csaba rektor és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelenlétében adták át azt a moduláris biogázüzemet, ami a Biohulladék Hasznosítási Központ részét képezi. Ez a központ a világ egyetemei között egyedülálló módon elkülönítetten gyűjti és kezeli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán keletkező biológiailag bontható hulladékot.
Hogyan erősíthető és kímélhető a szívünk? 2024-09-05 08:38:39 A modern életvitel és a stresszes mindennapok azonban komoly terhelést rónak a „szervezetünk motorjára”
Szalvétaadagoló, ami megkönnyíti a mindennapokat 2024-02-17 10:05:03 Az eszközt jellemzően a nagyobb forgalmú vendéglátóhelyeken, éttermekben, menzákon, gyorséttermekben használják előszeretettel
A világítás megtervezése az okosotthonokban 2022-04-20 10:08:52 Számos tevékenység automatizálható és optimalizálható, amikkel nagyban megkönnyíthetők a kényelmes mindennapok
Így segíthet a rendszeres gyógytorna 2022-04-08 17:36:28 A gyakorlatok végzése nem csak helyrehozhatja a helytelen életmódból fakadó mozgásszervi problémákat, de hatékonyan meg is előzheti azokat
Gödöllő találós kérdése a takarékoskodásról 2020-09-15 10:53:32 Eredetileg másfél évet szántak a volt városháza felújítására, amiből nem lett semmi. Öt éve tart a többmilliárdos projekt, ami 2022 tavaszán lezárulhat
Ismét indul az InnoMax Díj 2016-10-06 10:33:41 Fókuszban a mindennapokat jobbá tevő fejlesztések. Gödöllőről is lehet pályázni az Invitech Solutions által kínált lehetőségre
Palánta Családi Napközi Gödöllőn 2014-08-03 17:42:27 Kisgyermekes szülőknek segítenek a város központjában, egy hangulatos, gyerek- és családbarát házban