Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Megnyílt a jelentkezés a vándortáborokra 2017-04-22 11:43:56 Gödöllői felső tagozatos és középiskolás diákoknak is kínálnak izgalmas, felejthetetlen kalandot jelentő útvonalakat
Tanultak, sportoltak, jutalmat kaptak 2014-06-23 13:31:12 Közel 600, általános- és középiskolás korú gödöllői nebuló érdemeit sorolták fel a Művészetek Háza zsúfolásig telt színháztermében
Tanulásban is jó gödöllői diáksportolókat jutalmaztak 2013-06-25 14:03:47 Több mint 400 általános- és középiskolás korú nebuló érdemeit sorolták fel a Művészetek Háza zsúfolásig telt színháztermében. Tizenegyen díszplakettet is kaptak
Válóperben érveltek a középiskolás diákok 2013-03-08 17:38:07 Tizenéves fiatalok konzultáltak büntető és polgári bírókkal az igazságszolgáltatás alapvető fogalmairól a Gödöllői Járásbíróságon