A gödöllői városvezetés tagjai november 20-i ülésükön felülvizsgálták és módosították a helyiadókról szóló önkormányzati rendeletet, ami 2026. január 1-jén lép hatályba. Az adónemek összegének emelését az önkormányzat gazdasági mozgásterének szűkülése, nevezetesen: a jórészt stagnáló bevételek és a növekvő kiadások közötti, főként az inflációnak köszönhető „rés” tágulása teszi indokolttá, valamint az, hogy van olyan adónem, aminek mértékéhez az elmúlt 5 (építményadó, telekadó, idegenforgalmi adó), illetve 10 évben (kommunális adó) nem nyúlt hozzá a képviselőtestület.
Egy híján 30 esztendeje, hogy Gödöllőre költözött Sándor Csaba, a sokak által „szendvicsemberként” ismert, a város mindennapi életének arculatához annak idején szokatlan újdonsággal hozzájárult fiatal, aki mára elhagyta az ötödik ikszet. Csaba nemrégiben azzal hívott fel, hogy egyre gyakoribban találkozik a fiatalok motiváció és tenni akarás nélküli mentalitásával, és szeretné, ha cseppet sem zökkenőmentes életútjának megismertetésével segíthetne nekik ezen változtatni. Ez volt az apropója és a kiindulópontja beszélgetésünknek, amiből – reményeink szerint – sok jó gondolat továbbvihető és számos következtetés levonható.
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó OPUS ENERGETIKA Csoport gödöllői központi gázhálózati elosztóraktárának átadásával új időszámítás kezdődött a kelet-magyarországi régió energiaellátásának logisztikai támogatásában. A 2.700 négyzetméteren, több mint 1,1 milliárd forintból megvalósult beruházás stratégiai jelentőségű mérföldkő a térség energetikai biztonságának fejlődésében. A november 20-án lezajlott átadón dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere, valamint Konczné Kondás Tünde, az OPTESZ OPUS Zrt. vezérigazgatója is hangsúlyozta: az új fejlesztés hozzájárul az ország gazdasági erejének, emellett a térségi közösségek megtartó erejének növeléséhez is.
November 30-án, vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyulladhat egy lakóház – olvasható a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Miért éri meg futárkodni? 2023-06-22 10:25:35 Nélkülük megáll az élet, így kétség sem férhet ahhoz, hogy nagy szükség van rájuk, gyakorlatilag minden mennyiségben
Mit érdemes tudni a DPD futárszolgálatról? 2021-08-17 10:12:35 Egy komoly hagyományokkal bíró európai vállalatról van szót, amellyel nem csak belföldre, hanem nemzetközi szinten is biztonságosan juttathatunk el csomagot
Miért válasszuk a TNT futárszolgálatot? 2020-01-16 16:34:07 Rugalmas, értékbiztos, kedvező díjú, háztól házig történő szállítással kínált szolgáltatás gödöllői ügyfeleknek is
Illegális gödöllői pizzériát zárt be a Nébih 2018-05-23 14:25:23 A Bethlen Gábor utcában található, főként kiszállítással foglalkozó Félix pizzériában akadtak súlyos hiányosságok
Késsel rabolták ki a pizzafutárt 2016-03-02 10:25:45 A gödöllői rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik azt is kilátásba helyzeték, hogy megölik a sofőrt