Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Milyen bankkártyát érdemes választani? 2024-10-15 10:11:31 A „vésett”, azaz, elektronikus kártyákkal ugyanúgy tudunk fizetni a világ bármely pontján, mint itthon
Ingatlanügyek könnyedén, biztonságosan 2023-10-24 10:18:44 Megoldásként kínálkozik az elektronikus jogi ügyintézés, ami biztosíték arra, hogy olyan dokumentumok születnek, amikkel kapcsolatban nem lesz panasz
Az elektronikus fizetés öt előnye 2022-10-13 18:33:18 Sok gödöllői vásárlónak is egyre nagyobb igénye van arra, hogy egyszerűen, a mindig kéznél lévő bankkártyával tudjon fizetni
Könyvnyomtatás: új utakon? 2017-05-23 08:34:29 Válaszút elé került a piac. A gazdaságosság miatt új technológiára van szükség. Megoldás lehet az inkjet nyomtatás
Mi elég a besurranó tolvajnak? 2015-07-14 09:57:54 Elektronikus, a bűnmegelőzést szolgáló szórólapokkal hívja fel a figyelmet a gödöllői rendőrség az áldozattá válás elkerülésére
Adózói fórum a Pest Megyei Adóigazgatóságon 2015-06-06 10:31:20 Az elektronikus ügyintézés nyújtotta előnyökkel, valamint a diák- és idénymunka alapvető szabályaival ismertetik meg az érdeklődőket
Érkeznek a NAV-hoz a bevallási ajánlatok 2015-04-29 10:15:56 Május 20-ig kell megfizetni a személyi jövedelemadót, 150 ezer forintig hat havi részlefizetés kérhető