Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röplabda: a Vasashoz került az Ádám-torna fődíja

2015-10-04 18:54:18

Október első hétvégéjén hat csapat részvételével rendezték meg az Ádám László női röplabda emléktornát a gödöllői egyetem sportcsarnokában. Az idén sorrendben tizenhatodik alkalommal lezajlott megmérettetésen a házigazda TEVA-Gödöllői RC csapata – 2000, 2006, 2007, 2008, 2010, 2012 és 2014 után – nyolcadszor kísérelte meg elhódítani a díszes serleget.

Mint utóbb kiderült, ez jókora bravúr lett volna a gödöllői fiataloktól, hiszen – túl azon, hogy Horváth András társulatának két, meghatározó játékosa, az Európa-bajnokság után megérdemelt pihenőjét Széles Petra és a térdműtétjét követően lábadozó Csengeri Petra nem volt bevethető – az ellenfelek már a szombati csoportmeccsek során meghiúsították a vendéglátók vágyát.
A Szűcs Attila fotóján látható gödöllői lányok az ötödik helyért lejátszott vasárnapi meccsen közel álltak a győzelemhez, ám az MTK talpra állt, és nem mindennapi izgalmak közepette a maga javára fordította a végeredményt. A tornát a frissen leigazolt amerikai és brazil idegenlégiósait is felvonultató Vasas veretlenül nyerte.


A XVI. Ádám László-emléktorna eredményei:

A csoport

Gödöllő – UTE 1-2, UTE – Jászberény 1-2, Jászberény – Gödöllő 3-0
B csoport

Vasas – MTK 3-0, MTK – Nyíregyháza 2-1, Nyíregyháza – Vasas 1-2
Elődöntők

Jászberény – Nyíregyháza 2-1, Vasas – UTE 2-1
5. helyért

MTK – Gödöllő 3-2 (-15, -16, 16, 24, 17)
3. helyért

UTE – Nyíregyháza 3-2 (-18, 24, 21, -21, 10)
Döntő

Vasas – Jászberény 3-0 (19, 20, 23)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online