Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Elődöntősök és ellenfélre várnak a gödöllői röplabdás lányok

2013-02-20 19:32:42

NB I., rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés:

TEVA-Gödöllői RC – Újpesti TE 3-1 (15, -24, 18, 13)
Gödöllő: Kriegel É. – Molnár-Németh Zs. – Hackl – Csengeri – Szakmáry – Széles. Cserék: Lékó (liberó), Lutter, Kriegel Zs., Merkószki.

A párviadal első két összecsapásán látottakból kiindulva, bombameglepetés lett volna, ha feltámad és megleckézteti városunk csapatát a lelkes, ám a mieinknél mérsékeltebb játékerőt képviselő lila-fehér fővárosi gárda.

Hosszú idő után ismét kezdőként lépett pályára a gödöllői csapatban az ujjsérüléséből felépült Csengeri Petra. Az alapembernek számító, feladóátló poszton bevetett ütő egy ejtéssel alapozta meg a hazaiak nehézkesen indult ponttermelését, mivel az UTE formációja a kezdeti percekben derekasan állta a sarat (5-5). Ezt követően azonban nekiveselkedett Ludvig Zsolt társulata, amelynek tagjai támadószerváikkal, blokkjaikkal és – nem utolsó sorban – ütőerejük kamatoztatásával szakították le riválisukat.

Hazai körökben némiképp hidegzuhanyként hatott, hogy a második játszmában küszködni kezdett a TEVA-hatos, amely addig feszítette a húrt, mígnem 13-18-as hátránynál rákényszerült, hogy észbe kapjon. Csakhogy, ez nem ment könnyen. Csúszni-mászni kellett minden labdáért, mert a lelkes újpestiek a lehetetlennek látszó szituációkból is sorra kimenekültek (17-21). Huszonkettőnél egál lett, huszonnégy-huszonháromnál gödöllői játszmalabda. Huszonöt-huszonnégynél újpesti szettpont, majd vendégöröm.

A finoman szólva is kínos helyzetet a harmadik felvonásban Merkószki Tünde beállításával is próbálta feledtetni Ludvig mester. A szándékot tett követte: a gödöllői lányok újra elkezdtek röplabdázni, és szinte pillanatok alatt helyreállították a világ rendjét. Miután a játék képe a folytatásra sem változott, a tavalyi bajnokság ezüstérmese megnyerte a meccset és a párharcot, amivel megtette az első, kötelezőnek tekinthető lépést az (arany)érem felé vezető úton.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-0, a Gödöllő javára. Városunk csapata az Aluprof-TF – Nyíregyháza mérkőzéssorozat győztesével találkozik az elődöntőben. A másik ágon 2-1 az állás a fővárosiak javára.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online