Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Az önkormányzati politikus esete a pártpolitikussal 2014-04-17 14:43:18 Gémesi-Vörös vita a zárszámadás tárgyalásakor. Csaknem 5,6 milliárd forintot élt fel Gödöllő 2013-ban, és egymilliárd feletti lett a pénzmaradvány
Környezetügyi keretmegállapodást szignóztak Gödöllőn 2014-03-20 09:06:21 Az egyetem tudástranszfer központjában zajló nemzetközi konferencián Illés Zoltán elmondta, megfelelő alapokon működik a hulladékgazdálkodás
Gémesi szerint Illés Zoltán amnéziában szenved 2013-11-05 13:30:12 Vészjósló válságkezelő testületi ülést tartottak a gödöllői hulladékgazdálkodás jövőjéről az Ökörtelek-völgyi lerakóban
Gémesi megkongatta a vészharangot 2013-10-24 17:53:12 Városunk polgármestere a hulladékgazdálkodási társulás jövője miatt aggódik, nehogy százezrek maradjanak ellátatlanul
Lezárult egy rendőrségi nyomozás a gödöllői szálloda-ügyben 2013-06-17 14:08:55 A kutakodás során nem találtak vagyoni hátrányt okozó kötelezettségszegést, ezért bűncselekmény hiányában megszüntető határozat született. Csalás gyanúja miatt azonban még folyik eljárás
Szálloda-ügy: feljebb passzolt nyomozás 2013-02-25 08:32:08 Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétségének gyanúja merült fel, így a PMRFK Gazdaságvédelmi Osztályán folytatódik a kutakodás
Szálloda-ügy: büntetőfeljelentés 2012-05-10 15:58:02 Ügyészségi eljárás indulhat hanyag kezelés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes vagy tettesek ellen
Bevégzi a Városfejlesztő Kft. 2011-04-28 08:43:15 Közel 9 millió forintba kerül a megszűnő önkormányzati társaság kéthavi működése
Zöld Híd a kukaürítésben 2011-04-09 09:40:08 Március 1-jével befejezte szemétszállítási ténykedését a 2009 januárja óta működő Gödöllői Hulladékgazdálkodási Kft.
Másfél milliárdos hiánypótlás 2011-02-03 12:53:39 A Fidesz és az MSZP helyi képviselői nem szimpatizáltak Gödöllő 2011-es költségvetésével