Kiderült, miért sietett a VÜSZI hótakarító járműve a gödöllői Tesco segítségére
Január 6-án és 7-én jelentősebb mennyiségű hó esett Gödöllőn is. A helyi közutak kezelői (Magyar Közút Zrt. és VÜSZI NKft.) – a fontossági sorrendet megtartva – haladéktalanul nekiláttak a városban található közlekedési felületek megtisztításának és síkosságmentesítésének.
Január 8-án, a délelőtti órákban azt lehetett érzékelni a település északi határában lévő bevásárlóközpontok környékén, hogy amíg – például – a Lidl parkolójában látszott a fekete aszfalt, addig a szemközti Tesco parkolóiban kotrógép nem, csak a vásárlók autói „takarították” meg a hótól a felületet.
Ugyanezen a napon, délután fél három körül kikerült egy bejegyzés a város címerével ékesített közösségi oldalra, miszerint: „Segít a VÜSZI A gödöllői Tesco parkolójában a két nap alatt lehullott hó, illetve mostanra már inkább javarészt letaposott hóréteg eltakarításában az áruház a Katasztrófavédelemtől kért segítséget, amely a városhoz fordult. A szűk parkolóba a VÜSZI Kft. egy Multicart küldött ki, amely először felszórta, majd amennyire lehetett, eltolta a havat, segítve ezzel a biztonságos közlekedést.”
A poszthoz tartozó kommentek alapján arra lehetett következtetni, a véleményt alkotók többségének nagyon nem tetszett, hogy az önkormányzati cég egy multinak „segít”, miközben számos közterületen, úton és járdán egyaránt akadt volna még teendője.
Január 8-án 15.55 órakor az alábbi tartamú emailt küldtük el Lukács Gábornak, a VÜSZI NKft. ügyvezető igazgatójának: Többen telefonáltak és felhívták a figyelmünket a város Facebook-oldalán közzétett hírre, hogy a VÜSZI a Tesco-nak segített a hó eltakarításában. Szeretném, ha tisztázhatnánk, hogy: - kinek a kötelessége lett volna megtisztítani a parkolót? - kapott-e ellentételezést a VÜSZI a munkálatokért? A felháborodást főként az váltotta ki, hogy vannak még a városban olyan közterületek, ahol jobban el kellett volna a VÜSZI hótakarítási- és/vagy síkosságmentesítése tevékenysége.
A gazdasági társaság direktora másnap reggel (7.42 óra) az alábbi választ adta: Először is szeretném megkérdezni, hol kellett volna jobban takarítanunk, kérem az utcák megnevezését? Mit értenek azon, hogy jobban? Mi a lakosoknál a jó állapot télen? Utána szeretnék válaszolni a kérdésre.
Szűk két órán belül megneveztünk három helyszínt és felhívtuk az ügyvezető figyelmét a címeres közösségi oldalon található vélemények tanulmányozására. Ezen felül arról is tájékoztattuk, hogy a gödöllői Lidl képes volt megbirkózni a feladattal, azaz: önerőből kezelték a kialakult extrém hóhelyzetet.
Lukács Gábor január 10-én, a késő délelőtti órákban január 12-ére ígért választ, amit meg is küldött. Íme: - A TESCO saját magának köteles takarítania a saját területét, le van szerződve egy vállalkozóval, aki viszont most nem volt elérhető a számukra. A TESCO felhívta a Katasztrófavédelmet, hogy nagy baj van, mert veszélyessé vált a parkoló, mind az autósok mind a gyalogosok számára és hogy segítsenek feltakarítani! Ők azonban nem tudtak kivonulni, így a Katasztrófavédelem gödöllői vezetője hívott személyesen engem, hogy segítsünk, mert baj van! Ebben az esetben, ha ők szólnak menni kell, mert nem véletlenül kérnek minket, nagy a valószínűsége, hogy meggyőződtek annak valódiságáról és ilyenkor szinte kötelező mennünk, akárcsak árvíz idején! Ellentételezés nélkül végeztük a munkát, mert számunkra az emberélet sokkal többet ér! Az ügyet a későbbiek folyamán leegyeztettem az alpolgármester úrral. Képekkel tudjuk igazolni, hogy az említett utcák jól járhatók, könnyen közlekedhetők voltak, indokolatlan a felháborodás! Kérjük a kommentelőket, hogy nagyobb türelemmel legyenek az ilyen helyzetben, mert nem tudunk mindenhova azonnal odaérni, ahogy a világban sehol sem! 126 km aszfalt burkolatú út vár ránk és 82 km földút, amit azonnal vár mindenki, hogy teljesen tiszta legyen! Először a fő- és gyűjtő utak, a meredek utcák, aztán az alárendelt mellékutak, majd a földutak következnek, hogy először a buszjáratok tudjanak haladni, csak ezután jön a többi.
|
Kulturális programok a gödöllői kastélyban
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|