Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
A kínai Nankingban – kétszeri halasztás (2020 és 2023) után – március 21-23. között lezajlott fedettpályás (short track) világbajnokság zárónapján, utolsó előtti számként rendezték meg férfiak 4x400 méteres váltófutását. Mivel összesen öt ország (Egyesült Államok, Kína, Jamaica, Sri Lanka és Magyarország) nevezett a versenyszámra, előfutamokra nem volt szükség, egyből a döntőben rivalizálhattak a staféták.
Hazánk kvartettjében két, a MATE-Gödöllői EAC színeit képviselő sprinter is helyet kapott: a 400 méteren 7. helyezett Enyingi Patrik (edző: Körmendy Katalin) és Kovács Árpád (edző: Kovács Zoltán). Rajtuk kívül az egyéniben 4. helyen végzett Molnár Attila, valamint Wahl Zoltán alkotta a magyar váltót, amely a 4-es pályát kapta, és jó eséllyel pályázott az éremre. A fiúk megcsinálták! Ráadásul, új országos csúccsal, 3:06,03 perces idővel tették ez, amivel sporttörténelmet írtak, hiszen magyar váltó még sohasem szerzett érmet fedettpályás világbajnokságon! Az amerikai arany és a jamaikai ezüst mellett, szépen csillog a magyar bronz!