Térfigyelő rendszer: mennyire hatékony a gödöllői „nagy testvér”?
Időről időre hallani olyan hírt, hogy valamely szabálysértés és/vagy bűncselekmény elkövetése kapcsán az eljáró hatóságok a térfigyelő kamerák felvétele alapján azonosítják az elkövető(ke)t, vagy jutnak használható, akár bizonyítékként felhasználható képi információhoz. Gödöllőn az önkormányzat az utóbbi években (2021-ben 20,5 millió forint, 2022-ben 7 millió forint, 2023-ban 10,6 millió forint, 2024-es terv 19 millió forint) jelentősnek nevezhető összegeket áldozott a helyi térfelügyeleti rendszer bővítésére, fejlesztésére és üzemeltetésére. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy milyen hatékonysággal működik a kamerarendszer településünkön. Január 7-én megfogalmazott kérdéseinkre dr. Kiss Árpád jegyző január 22-én küldött válaszokat. Íme:
- A korábbi évek fejlesztésének köszönhetően, napjainkban milyen számban állnak rendelkezésre térfigyelő kamerák Gödöllőn? - Gödöllőn jelenleg összesen 102 darab térfigyelő kamera üzemel. A rendszer folyamatosan bővül és fejlesztés alatt áll, azonban jelenleg több kamera is karbantartásra szorul. Városunk komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb mértékben biztosítsa a kamerák működőképességét. A Városrendészet munkatársai folyamatosan dolgoznak azok fejlesztésén, korszerűsítésén, hogy még hatékonyabban szolgálják a közbiztonságot és a lakosság védelmét. Ezen kívül használatban vannak vadkamerák is, melyeket a város külterületi részein helyeznek el a Városrendészet munkatársai, helyüket folyamatosan változtatva. Ezen kamerák fő feladata az illegális hulladéklerakó személyek rögzítése. Ezekből jelenleg 7 darab üzemel.
- Hogyan, milyen rendszerességgel követi figyelmemmel a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket a városrendészet? - A Városrendészet a térfigyelő kamerák által közvetített felvételeket folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy biztosítsák a közbiztonság fenntartását. A kamerák monitorozása hétfőtől szombatig, reggel 7 és este 19 között történik, két kolléga felügyelete alatt. Ez a rendszeres megfigyelés lehetővé teszi, hogy gyorsan reagáljanak a potenciális problémákra, és megfelelő intézkedéseket hozzanak, ha szükséges.
- Milyen jogi és szankcionálási lehetőségei vannak a városrendészetnek, ha a kamerák felvétele alapján valakit szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésén érnek? - A Városrendészet jogi és szankcionálási lehetőségei közé tartozik, hogy a kamerák felvételei alapján – szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetését észlelve – szabálysértési, vagy közigazgatási eljárást kezdeményezhet. Az ilyen eseteket feljelentés formájában továbbítják a rendőrség felé, akik hivatalos eljárást indítanak az ügyben. Bűncselekmény észlelésekor, ha szükséges, azonnal értesítik a rendőrséget, hogy megfelelő intézkedéseket tehessenek. Ezen kívül a rendőrség rendszeresen kér ki felvételeket, mivel a kamerák által rögzített bizonyítékok gyakran fontos szerepet játszanak egy-egy nyomozás során. A tavalyi évben összesen 94 alkalommal került térfelügyeleti felvétel átadásra a rendőrség részére.
- Éves szinten, különös tekintettel 2024-re milyen számban született rendőrségi feljelentés? - A 2024-es évben a Városrendészet összesen 105 alkalommal kezdeményezett közigazgatási, valamint 39 esetben szabálysértési eljárást a térfigyelő kamerák által rögzített felvételek és a munkatársak intézkedései alapján.
- Az elmúlt évben mennyi ügyben, mekkora összegű szabálysértési bírságot szabott ki a helyi rendeletekben foglaltak megsértése miatt a városrendészet? - Jelen jogszabályi keretek között a kamerák felvételei alapján a Városrendészetnek nem áll módjában bírságot kiszabni. Ez igaz a helyi rendeletekre is, nem csak a szabálysértési, vagy közigazgatási tényállásokra. Ezért a hatályos önkormányzati rendeletekben foglaltak szerint, a rendeletek előírásait megszegőkkel szemben minden esetben eljárást kezdeményeznek a Polgármesteri Hivatal Mérnöki Irodáján. A 2024-es év során 71 darab feljelentés született illegális hulladéklerakás, 20 esetben egyéb kötelezettség elmulasztása miatt (például: fűkaszálás). 52 esetben gépjárművel zöldterületen történő várakozás miatt, 23 esetben üzemképtelen gépjármű tárolás miatt kezdeményeztek eljárást a Városrendészet munkatársai. Az elmúlt évben 14 darab üzemképtelen gépjárművet távolítottak el a Városrendészet munkatársai a város közterületeiről. Illegális hulladéklerakás tárgyában 37 alkalommal kezdeményeztek eljárást a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán. Ezen kívül a Városrendészet munkatársai különböző szabálysértési tényállások megsértése miatt összesen 75 alkalommal szabtak ki helyszíni, illetve távolléti helyszíni bírságot, összesen 2.030.600 forint összegben. Ezen befizetett bírságok a központi költségvetés részét képezik.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|