Röplabda NB I. Liga: derekasan küzdött, de nem tudta elkerülni a vereséget a gödöllői hatos
NB I. Liga, alapszakasz, 1. forduló: Kispest SE – Gödöllői RC 3-0 (13, 25, 21)
Általában minden röplabda-rajongó érdeklődéssel várja kedvenc csapata bemutatkozását a bajnoki idény nyitó fordulójában. A Penta GRC Sport Kft. által Gödöllői RC néven az NB I. Liga 2024/2025-ös a pontvadászatába benevezett gödöllői együttes produkcióját – a tavasz és a nyár folyamán történtek miatt – azonban a kelleténél talán nagyobb figyelem kísérte.
A vendégcsapat új vezetőedzője, Farkas Mihály nyolc játékosra (hét alapjátékos, azaz: egy cserelehetőség és egy liberó) számíthatott a Kispest ellen. Ahogy az várható volt, a hazaiak ragadták magukhoz a vezetést, és előnyüket fokozatosan növelve, szűk 20 perc alatt lerendezték az első szettet.
A folytatásban – kihasználva a vendéglátók támadási hibáit – 4-1-re, mi több 8-4-re is vezetett a gödöllői hatos. Tíznél azonban elfogyott a vizitálók előnye, majd 15-14-nél már a kispestieknél volt az előny. Becsületükre legyen mondva, Farkas Mihály tanítványai nem adták fel, és a játszma végjátékában, túlórában, minimális különbséggel véreztek el.
A harmadik felvonásban valósággal szárnyra kaptak a gödöllőiek, akik 14-8-ra is vezettek. A kispesti időkérés, ha lassan is, de hatott: 17-nél egál lett az állás. Ezt követően a házigazdák akarata érvényesült, akik végül szettvesztés nélkül tudták le bajnoki bemutatkozásukat. (Zárójelben annyit érdmes megjegyezni, hogy a kispestiek az elmúlt két bajnoki idényben lejátszott négy mérkőzésen egyetlen játszmát sem tudtak nyerni a gödöllőiek ellen...)
A Gödöllői RC csapata 0 ponttal, 0-3-as szett- és 59-77-es pontaránnyal a 9. helyen áll az NB I. Liga 2024/2025-ös bajnoki idényének alapszakaszában. A mérkőzés statisztikája ide kattintva böngészhető. Következik: BVSC-Zugló – Gödöllői RC október 6., vasárnap 18 óra.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|