Vívás: bronzéremre cserélték a tavalyi aranyat a madridi világkupán Gémesi Csanádék
Május 17-e és 19-e között a spanyol főváros, Madrid volt a helyszíne a férfikardozók világkupájának. A párizsi olimpiára már kijutott magyar csapat célja elsősorban az volt, hogy minél előkelőbb helyen végezzen, ami elősegíti, hogy kedvezőbb kiemelési számot kapjanak a fiúk az ötkarikás játékokon.
A pénteki selejtezőt, majd a szombati, egyéni megmérettetést (a 207 fős mezőnyben Szilágyi Áron a 9., a bokasérüléssel bajlódó Szatmári András helyére beugrott Rabb Krisztián a 42., Decsi Tamás a 91., Gémesi Csanád a 100. helyen végzett) követően, május 19-én a csapatok (24 résztvevő) viadala következett a spanyol fővárosba
A MATE-Gödöllői EAC klasszisát, Gémesi Csanádot is soraiban tudó nemzeti egységünk – amely az elmúlt év hasonló időszakában megrendezett madridi világkupa-versenyen, az USA és Irán csapatait megelőzve, győzött – harmadik kiemeltként a legjobb 16 együttest tömörítő mezőnyben kezdett.
Most ez nem sikerült, miután az elődöntőben az egyre nagyobb mumusnak számító USA három tussal jobbnak bizonyult. Szerencsére, az éremcsatát – a második csörtétől végig vezetve – behúzta a magyar kvartett. A döntőben az utóbbi hónapokban megtáltosodott amerikaiak 45-37 arányban diadalmaskodtak Egyiptom ellen.
A magyar csapat eredményei:
Nyolcaddöntő Magyarország – Grúzia 45-40 (Gémesi Csanád +5, Decsi Tamás +3, Szilágyi Áron -3)
Negyeddöntő Magyarország – Németország 45-35 (Gémesi Csanád +5, Decsi Tamás +3, Szilágyi Áron +2)
Elődöntő Magyarország – Egyesült Államok 42-45 (Szilágyi Áron +7, Rabb Krisztián -2, Gémesi Csanád -8)
Bronzmérkőzés Magyarország – Franciaország 45-38 (Szilágyi Áron +8, Gémesi Csanád 0, Rabb Krisztián -1) Az összecsapás krónikájához tartozik, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron 40-36-os magyar vezetésnél vette át a stafétát a madridi világkupa egyéni aranyérmese, Patrice Sebastien ellen, és 5-2-re hozta saját asszóját, ami bronzérmet ért.
Ezzel a teljesítménnyel a magyar csapat megőrizte 3. helyét az előzetes olimpiai kvalifikációs világranglistán, és a dolgok jelenlegi állása szerint Párizsban a 6. helyezett Egyiptom ellen kezdhet a negyeddöntőben. További várható párosítás: Dél-Korea – Kanada, USA – Irán és Franciaország – Olaszország. Továbbjutás esetén az elődöntőben az USA – Irán párviadal győztese lenne a mieink ellenfele.
Ki(k) léphet(nek) pástra a párizsi olimpián? A 2024-ben esedékes franciaországi ötkarikás játékokra a vívók kvalifikációs időszaka április 1-jén zárult. A csapatok közül az aktuális olimpiai kvalifikációs ranglista első négy helyezettje (Dél-Korea, Egyesült Államok, Magyarország, Franciaország) mellett, Európából Olaszország, Ázsia-Óceániából Irán, Afrikából Egyiptom, míg az amerikai kontinensről Kanada jogosult indulni a párizsi olimpián. Fontos, hogy a csapatversenybe bejutott 8 formáció 3-3 tagja (24 vívó) a július 27-én, szombaton lezajló egyéni viadalon is pástra léphet. A férfi kardcsapatok július 31-én (szerda) döntenek az érmek és a helyezések sorsáról a francia fővárosban.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|