Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Pest Vármegyei Kupa, döntő: Diósdi TC – Gödöllői SK 1-5 (1-1, 1-1, 1-2) Gólszerzők: Zana Dániel (11-esből), illetve Reznek Donát (2), Barabás Ádám, Richter Tamás, Mertse Ábel.
Címvédésre készült a gödöllői csapat a Pest vármegyei II. osztály Déli-csoportjában a feljutásért harcoló riválisa ellen Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban.
A találkozó első góljára nem kellett sokat várni: az irányítást a kezdő sípszótól vállaló gödöllőiek támadó-középpályása, Barabás Ádám a harmadik perc végén bevette a diósdi kaput. Városunk tizenegye a folytatásban is dominált, ám a 20. percben Abért Márton szabálytalankodott Iszak Róbert ellen a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt. Ezt Zana Dániel magabiztosan, a kapu jobb alsó sarkát „kilőve” értékesítette. Az első játékrész végéig nem alakult ki komoly gólszerzési lehetőség egyik csapat előtt sem, így az edzők a szünetben törhették a fejüket a győztes taktika kidolgozásán.
Ahogy telt az idő, az esélyesebbnek kikiáltott gödöllőiek számára egyre sürgetőbb lett, hogy változtassanak az eredményen. Lendületüket a diósdiak több esetben is csak szabálytalanságokkal tudták fékezni (a nem sokkal korábban csereként beállt Bartucz Martint sérülés miatt a 66. percben le kellett cserélni). A feszültség fokozódása nem tett jót a játék szépségének, és olykor-olykor a rendes játékidő utolsó perceiben több helyzetet is kihasználatlanul hagyott gödöllőiek pontosságán is csorbát ejtett.
A kétszer tizenöt perces hosszabbítás nagy kérdése volt, hogy melyik társulat állóképessége döntheti el a díszes serleg sorsát. A válasz a 98. percben érkezett meg, amikor Tóth-Ilkó Áron a bal oldalról középmagasan lőtte be a labdát a diósdi kapu elé, ahol a csereként pályára lépett Richter Tamás pazar csukafejessel a hálóba talált. Szűk tíz perccel később, a ráadás második félidejének elején, egy végletekig kijátszott akció után Reznek Donát egy jobb alsó sarkos lövéssel, majd a 117. percben egy távoli bombával bizonyult eredményesnek, illetve a 119. percben, egy szólót követően Mertse Ábel kapufás gólt ért el, ami azt jelentette, hogy a Gödöllői SK csapata megvédte címét, és további (legalább) egy évig mondhatja el magáról, hogy Pest Vármegyei Kupagyőztes! A gödöllői együttes legjobbja a mérkőzés szakkomentátora szerint Tóth-Ilkó Áron lett.
Következik: Perbál SC – Gödöllői SK május 4., szombat 16.30 óra (Pest vármegyei I. osztály 26. forduló).
A kupadöntő a gödöllői Régió Plusz TV közvetítése jóvoltából visszanézhető: