A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Szeptember 20-án lezajlott a női röplabda Magyar Kupa 2023/2024-es szezonjának sorsolása. A díszes serlegért zajló vetélkedésben korábban négyszeres ezüstérmes (legutóbb a 2014/2015-ös kiírásban) Gödöllői RC csapata a legjobb 8 közé jutásért kapcsolódik be a 21 nevezőt számláló küzdelemsorozatba.
Városunk NB I. Liga 5. helyezett hatosa az Extraligának idén tavasszal búcsút intett MTK Budapest (volt BSE) ellen rivalizál, oda-visszavágó alapon (versenynaptár szerint november 1. és 18.). A hazai mérkőzés helyszíne a MATE sportcsarnoka lesz. A párharc továbbjutója – a papírforma szerint – az extraligás, az elmúlt idényben bajnok és kupagyőztes Vasas Óbuda együttese ellen kísérli meg a legjobb négy közé jutást.