Többmilliárd forintos árbevételű céggé nőtte ki magát a Gödöllői Távhő Kft.
Február 16-án – tulajdonképpen a városi költségvetés elfogadásával egyidejűleg – a helyi képviselőtestület tagjai jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által alapított gazdasági társaságok 2023-as esztendőre vonatkozó üzleti tervét. Az ismert körülmények (energiaárak emelkedése, jelentős mértékű infláció, bérváltozások) miatt nem meglepő, hogy a tavalyi dotációhoz képest a nonprofit közhasznú kft-k önkormányzati összesített támogatása – megközelítve az 1,6 milliárd forintos szintet – 23,1 százalékkal nőtt a 2022-es évre előirányzotthoz képest. Hogy mit mutatnak az erre az évre megfogalmazott előzetes gazdálkodási várakozások a városi közcégeknél, kiolvasható az alábbi sorokból (az összehasonlítás kedvéért zárójelbe tettük a tavaly ilyenkor tervezett adatokat).
Kalória Nonprofit Kft. Bevétel: 1.184.077.000 forint (1.080.764.000 forint) Kiadás: 1.183.391.000 forint (1.080.220.000 forint) Nyereség: kizárólag a vállalkozási tevékenységből 686.000 forint (544 ezer forint) Önkormányzati támogatás: nettó 598.364.000 forint (544.571.000 millió forint) A társaság 4 főző- és 6 tálalókonyhával rendelkezik. A főzőkonyhákon napi szinten 2.500 adag tízórai, 5.000 adag ebéd és 2.600 adag uzsonna készül.
VÜSZI Nonprofit Kft. Bevétel: 890.353.000 forint (704.766.000 forint) Kiadás: 863.091.000 forint (667.749.000 forint) Nyereség: 27.262.000 forint (adózás előtti eredmény), ami – 763 ezer forint híján – kizárólag a közhasznú tevékenységből ered. Önkormányzati támogatás: alapfeladatok ellátásához – szemben a tavalyi 650 millió forinttal – bruttó 853.415.000 forint (nettó értéken számolva: 674.319.000 forint). Az egyes tevékenységekből (temetőfenntartás, vagyongazdálkodás, bérbeadás, parkoló-üzemeltetés) nettó bevételből 201.133.000 forint fordítható közfeladat ellátására az 53 fő foglalkoztatásával kalkuláló nonprofit közhasznú kft-nél.
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Kft. Bevétel: 264.312.000 forint (195.902.000 forint) Kiadás: 264.312.000 forint (249.070.000 forint) Eredmény: 0 forint (53.168.000 forint veszteség) Önkormányzati támogatás: bruttó 142 millió forint (bruttó 100 millió forint) Létszám 2023-ban: 8 fő állandó munkavállaló. A „nullás” tervezett eredmény a közhasznú tevékenység 2 millió forintos veszteségének és a vállalkozási tevékenység 2 millió forintos nyereségének egymást kioltó egyenlegéből adódik.
Gödöllői Távhő Kft. Bevétel: 3.426.416.000 forint (786.158.000 forint) Kiadás: 3.414.932.000 forint (773.900.000 forint) Adózott eredmény: 11.484.000 forint (12.258.000 forint) Szembetűnő, hogy a Gödöllőn 2.035 lakossági felhasználónak fűtést és melegvizet biztosító gazdasági társaság bevétele – köszönhetően az energiaár-robbanásnak – több mint négyszeresére nőtt egy év elteltével. Létszám 19 fő. Főbb fejlesztési elképzelések: szélgenerátor telepítése a Kossuth Lajos utca fűtőműnél (53 millió forint), illetve napelem-rendszer kiépítése a palotakerti fűtőműnél (24 millió forint).
Gödöllői Piac Kft. Bevétel: 60.404.000 forint (51.373.500 forint) Kiadás: 60.000.000 forint (45.940.000 forint) Eredmény: 404 ezer forint (4.944.500 forint) Az idei évre elfogadott főbb bérleti díjak ide kattintva olvashatók. Kedvező fejleménynek tekinthető, hogy idén 339,3 millió forint szolgálhatja a városi piac jórészt pályázati forrásból (267,1 millió forint) megvalósítani tervezett fejlesztését.
Erzsébet királyné Szálloda Kft. Bevétel: 511.446.000 forint (395.153.000 forint) Kiadás: 502.290.000 forint (384.745.000 forint) Adózott eredmény: 9.156.000 forint (10.408.000 forint) A városközpontban található szálloda tavalyi kihasználtságát 52,6 százalékosra tervezték, ami 54,4 százalékban realizálódhat. Erre az évre 55,9 százalékos kihasználtsággal számolnak. Fontosabb, eredménytartalékból megvalósítani tervezett fejlesztések 2023-ra: hőszivattyús rendszer kiépítése (75 millió forint), napelemes rendszer kivitelezése, amennyiben a műemléki hatóság jóváhagyását adja (30 millió forint).
A képviselőtestület tagjai arról a külön napirendi pontként előterjesztett indítványról is szavaztak, miszerint: január 1-jéig visszamenőleg – a Piac Kft. részmunkaidőben foglalkoztatott vezetője, Fekete Zoltán kivételével – valamennyi gazdasági társaság igazgatójának bére havi, bruttó 920 ezer forintra emelkedjen, ami 15 százalékos növekménnyel egyenértékű. A hétszámjegyű bruttó fizetéshez közelítő ügyvezetők névsora: Hatolkai Máté (Kalória), Lukács Gábor (VÜSZI), Kovács Balázs (MUZA), Geiger Tibor (távhő), Major István (szálloda). Fekete Zoltán (piac) havi, bruttó bére 310.500 forintra növekedett az idei év első napjától.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|