A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
A hónap első hétvégéjén az ország 70 helyén – szeptember 3-án, Gödöllőn is – rendezett a Demokratikus Koalíció (DK) „szeptemberiális” elnevezésű eseményt. A néhány órás, a szervezők elmondása szerint mintegy 2-300 fő jelenlétévben lezajlott gödöllői program valójában családi délután volt a Művészetek Háza épülete melletti, kastély felé eső területen, ahol ugrálóvár, gyermekműsorok, vattacukor és popcorn várta a gyermekeket, míg a felnőttek felkereshették a rezsisátort és találkozhattak a képen balra, háttal látható Gy. Németh Erzsébettel, az ellenzéki párt országgyűlési képviselőjével is.
A rendezvény kapcsán megragadtuk a lehetőséget, és választ kértünk arra, hogyan készül a 2024 tavaszán esedékes önkormányzati választásra helyben a Demokratikus Koalíció. Felvetésünkre Végvári Tamás, a Pest megyei 6-os számú választókerület DK-s elnöke egyelőre csak annyit mondott: vannak stratégiai elképzeléseik, de még korainak tartják, hogy nyilvánosság előtt beszéljenek róla. Fotó: DK Pest megye 6. vk.