Atlétika U20-as világbajnokság: értékes helyezésekkel rukkoltak elő a gödöllői legények
Augusztus 1-je és 6-a között Kolumbia fővárosa, Cali adott otthont az U20-as (junior) korosztályhoz tartozó atléták világbajnokságának. A magyar delegációnak tagja volt a MATE-Gödöllői EAC három sportolója, a rúdugró Bánovics József, a magasugró Guth Mátyás, illetve a 400 méteres gátfutásban induló Soos Levente.A gödöllői legények közül elsőként az 515 centiméteres egyéni- és 510 centiméteres szezoncsúccsal rendelkező Bánovics József mutatkozott be, aki az augusztus 2-i selejtezőben 460 centiméteren kezdett és 505 centiméterig jutott a 24 indulót számláló mezőnyben. Az augusztus 4-i, 12 fős döntőbe automatikusan az kerülhetett be, aki teljesítette az 535 centiméteres selejtező szintet, illetve a szintet nem teljesítők közül a legjobbak, feltöltve a 12 fős limitet. Ebből egy holtverseny miatt 13 fős mezőny lett, aminek tagjává vált Joci is. A döntőben a gödöllői rúdugró második kísérletére teljesítette a 490 centiméter, míg harmadikra az 505 és az 515 centimétert. Sajnos, az 525 centiméter leküzdése nem sikerült, ezáltal – egyéni legjobbjának beállításával – Bánovics József 11. helyezettként fejezte be az 575 centiméterig jutott francia vetélytárs által megnyert világviadalt.
Lőrincz Milán edző másik tanítványának, a magasugró Guth Mátyásnak 15 riválisa volt a selejtezőben. Matyi a június 16-án elért 219 centiméteres egyéni legjobbal érkezett a világbajnokságra, ahol 216 centiméterben határozták meg a 12 fős, augusztus 5-i döntőbe jutáshoz szükséges selejtező-szintet. A gödöllői tehetségnek 208 centiméter is elég volt ahhoz, hogy a fináléba jusson. Guth Mátyás a 2 méteres magasság elsőre történt letudásával iratkozott fel az eredménylistára, majd 205 centiméteren másodikra, míg 210 centiméteren harmadikra jutott át. A 214 centméter azonban már túl nagy falatnak bizonyult, ami azt jelentette, hogy az – ezüst- és bronzérmessel azonos teljesítménnyel – 5. pozíciót kaparintotta meg. A győztes jamaikai ugró 214 centméterrel lett aranyérmes.
A Kovács Zoltán szakmai irányításával készülő Soos Levente augusztus 3-án vágott neki a 400 méteres, 91,4 centiméter magas gátakkal nehezített távnak. A hét előfutam (49 induló) közül a MATE-GEAC sprintere a másodikban volt érdekelt. A középdöntőbe futamonként az első három helyezett, valamit ezen felül a három legjobb időeredményt elérő atléta kerülhetett. Levi hatodikként ért célba futamában, 53,02 másodperces idővel, ami nem volt elég a továbblépéshez, ehhez ezúttal legalább 52,16 másodpercre lett volna szükség az 51,71 másodperces egyéni- és 51,94 másodperces idényrekorddal rendelkező gödöllői atlétának. Soos Levente mindent egybevetve a 34. helyen zárta a világbajnokságot 400 méteres gátfutásban.
A gödöllői egyetemi klub atlétái közül Deák Nagy Marcell (képen balra) a legeredményesebb a junior világbajnokságok történetében. Marci 2010-ben, a kanadai Monctonban ezüstérmet nyert 400 méteres síkfutásban. Benkő Ákos mesteredző (1940-2013) tanítványa 46,09 másodperces időeredménnyel végzett a második helyen.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|