Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vívó Európa-bajnokság: csapatban szerzett arannyal térhet haza Antalya-ból Gémesi Csanád!

2022-06-20 18:48:22

Miután az egyéni versenyben – legjobb magyarként – a 8. helyen végzett, a 12 indulót felvonultató csapatversenyben is érdekelt volt a MATE-Gödöllői EAC kardozója, Gémesi Csanád a törökországi Antalya-ban zajló vívó Európa-bajnokság negyedik napján.

Első helyen történt kiemelésének köszönhetően, nemzeti kardcsapatunk a nyolcaddöntőben erőnyerő volt, így a negyeddöntőben (legjobb 8 között) kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol Lengyelország legjobbjai ellen lépett pástra a Szilágyi Áron (képen jobbról a második), Szatmári András (balra), Gémesi Csanád (jobbra) összetételű magyar formáció, amely tartalékként Decsi Tamás (balról a második) szolgálataira számíthatott.
Az összecsapást a mieink fölényesen, 45-32 arányban nyerték meg (Gémesi +7, Szatmári +3, Szilágyi +3), és a románokat 45-42 arányban felülmúló franciákkal nézhettek farkasszemet a döntőbe jutásért. Az elődöntőnek azért is volt különös jelentősége, mert a másik ágon búcsúztak a küzdelemsorozattól a 2. helyen kiemelt németek és a 3. pozícióba rangsorolt olaszok. Előbbiek az ukránoktól (45-44), utóbbiak a házigazda törököktől kaptak ki (45-37).

Az éremfényezést is szolgáló ütközet valamivel nagyobb feladat elé állította a magyarokat, akik – Gémesi Csanád 8-2-es részsikerének köszönhetően – az ötödik asszóban vették át a vezetést, majd „okos” vívással 45-35 arányban (Gémesi +7, Szilágyi +6, Szatmári -3,) diadalmaskodtak, így a törököket 45-43 arányban verő, előzetesen a 7. helyen rangsorolt ukránok ellen vívhattak az Európa-bajnoki fináléban.


A döntőben – a papírforma alapján – a magyar pengeforgatók tűntek esélyesebbnek, ám tuti győzelmükre dőreség lett volna fogadni. Sajnos az első két csörtében Szilágyi és Gémesi egyaránt mínusz 3-3 tust termeltek, de Szatmárinak sikerült kozmetikázni a részeredményen (9-5), így az ukránok 15-13-ra vezettek egy kör után. Ezt követően Gémesi jött, és egy „laza” 7-3-as sikerével a mieink elléptek 20-18-ra. Innentől már „csak” menedzselni kellett volna az előnyt, ami Szatmári 9-4-es fiaskója miatt nem sikerült: a fiatal ukrán csapat 30-29-re átvette a vezetést. Gémesin volt sor, hogy megtegye azt, amit megkövetel a haza. Csanád megtette, 6-4-re nyert, így ismét a magyar formáció vezetett (35-34). Szatmári 40-37-es előnnyel adta át a pástot a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnak, aki hozta a „kötelezőt”, ezáltal nemzeti csapatunk 45-39 arányban (Gémesi +3, Szilágyi +2, Szatmári +1) nyert, és lett a kontinens legjobbja!
Gémesi Csanád négy évvel ezelőtt már volt Európa-bajnok kardcsapat tagja, akkor Újvidéken, az olaszok legyőzését követően állhatott fel társaival a dobogó felső fokára.

Navarrete József tanítványa, Gémesi Csanád és csapattársai legközelebb a július 15-23. között lezajló kairói (Egyiptom) világbajnokságon adhatnak számot felkészültségükről. Fotó forrása: hunfencing.hu

A győzelem pillanata és aranyszavak



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online