Atlétika: Kriszt Saci „országos csúcsa” és hat gödöllői érem a korosztályos ügyességi- és gátfutó-, valamint gyalogló csapatbajnokságon
Október első hétvégéjén Székesfehérváron rendezték meg az U18-as (ifjúsági) és az U16-os (serdülő) korosztály számára kiírt ügyességi- és gátfutó csapatbajnokságot, Budapesten pedig az U16-osok gyalogló csapatbajnokságát. Mindkét eseményről érmekkel érkeztek haza a gödöllői zöld-fehérek. Összesen hat érem termett, amiből kettő arany, három ezüst és egy bronzszínű.Az U16-os fiúknál született az egyik bajnoki cím, ahol a Máté Alpár által felkészített, Fodor Péter, Grünwald Tamás, Szabó Levente, Menyhárt Olivér és Krakóczki Bence (utóbbi kettő még U14-es) alkotta MATE-GEAC csapat 45,62 méteres átlagot produkált gerelyhajításban. Szinte ugyanez volt a névsor diszkoszvetésben is, ahol Szabó Levente helyett Janocha Donát pörgött a simára csiszolt dobókörben. Itt is érmet sikerült szerezniük a fiúknak, ezúttal egy bronzmedál lett a végeredmény: 39,61 méteres átlaggal. Ugyanez a csapat súlylökésben is próbálkozott, ahol a negyedik helyett szerezték meg 11,66 méteres eredményátlaggal. Máté Alpár dobó edző lelkes munkája visszaköszönt a fiúk teljesítményében, akik három dobószámban is remekük helytálltak, kettőben pedig érmet is szereztek.
Az U16-os hölgyeknél a gátfutó számok domináltak az eredményességben. Kriszt Sarolta, Tóth-Sztavridisz Szófia, Gelle Zsófia és Stumpf Dorka képviselte a MATE-GEAC színeket. A fiatal hölgyek 80 méter gáton és 300 méter gáton is a második helyet tudták megszerezni a csapatversenyben. A rövidebbik számban 13,37 másodperces, míg a hosszabban 48,27 másodperces átlagot produkáltak. Feltétlenül meg kell említeni Kriszt Sarolta (balról a második) új 300 méter gátas egyéni csúcsát, ami az eddigi legjobb magyar serdülő eredmény. Az előző csúcs tartója Rostás Mónika volt, aki 42,8 másodpercet futott ezen a távon 1979-ben. Ezt döntötte meg Saci, aki 42,60 másodperccel birtokolja az eddigi legjobb eredményt. Ha már az idén utolsó éves serdülőkorú tehetségnél tartunk, szólni kell arról is, hogy Saci ebben az évben 5 „országos csúcsot” javított meg korosztályában. Kettőt fedett pályán (200 méter és 300 méter), hármat szabadtéren (100 méter - csúcsbeállítás, 200 méter és 300 méter gát). Ezen felül 60 méter gáton (fedett), valamint 80 méter gáton és 300 méteren az örök ranglista 2. helyezettje. A gödöllői csapat edzői Körmendy Katalin és Gadanecz György.
A gyalogló hölgyek is nagy dicsőséget hoztak a MATE-GEAC egyesületének. Halászy Tamara, Lesták Veronika és Lukács Gabriella alkotta A-jelű csapat lett a bajnok a 3 kilométeres távon 16 perc 55 másodperces átlaggal. A B-jelű csapatot Szentgáli-Varga Villő, Vancsó Noémi és Vancsó Enikő alkották, akik 19:56 perces átlaggal szerezték meg az ezüstérmet. A gyalogló lányokat Gadanecz György készítette fel a versenyre.
Gödöllői gyermeksikerek a Budapest Bajnokságon Október 2-án rendezték meg az Ikarus BSE pályáján a Budapesti Gyermekbajnokságot, ahol a MATE-GEAC csapatát, mint vidéki egyesületet értékelték. Sikeresen zajlott itt is a szereplés, összesen hat érmet ünnepelhettek az U12-es és U10-es atléta-palánták. Az U12-eseknél Gyurán Ádám nevével kell kezdeni a beszámolót, hiszen 60 méteren és 300 méteren is győzni tudott. A rövidebb távon 8,78 másodperces idővel nyert, míg 300 méteren 46,86 másodperces idővel diadalmaskodott. Tokai Kitti 60 méteren döntőt futhatott, ahol negyedikként ért célba (9,55 mp), viszont 300 méteren nem maradt érem nélkül. Ott 51,25 másodperces idővel lett második a vidéki versenyzők között. Molnár Levente távolugrásban ért el 382 centiméteres eredményt, amivel a harmadik helyet szerezte meg. Közvetlenül mögötte végzett Makádi Márk, aki 375 centiig jutott. Ami az éremszerzést illeti, Márk kislabda-dobásban vigasztalódhatott: 40,10 méteres dobása a második legjobb volt a vidéki versenyzők között. Az U10-es fiúk 60 méteres döntőjébe két MATE-GEAC-os is bejutott. Tormay Márk és Füsti Zente volt a két képviselője a zöld-fehér klubnak. Márk 9,97 másodperces idővel a bronzérmet tudta megszeretni, míg Zente az ötödik helyen ért célba (10,32 mp) a nagyon szoros fináléban. Edzők Szabó Diana és Kovács Gábor Krisztián, akinek a tudósítást is köszönhetjük.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|