Április 12-én eldőlt, hogy 16 év kormányzás után nem a Fidesz-KDNP vezetheti az országot a következő években. A parlamenti képviselőválasztás eredménye nem csak országosan, hanem a gödöllői központú, Pest vármegye 6-os számú választókerületben is kedvezőtlenül alakult a kormánypártok számára. Hankó Balázs választókerületi elnökként, illetve kulturális és innovációs miniszterként vágott neki a kampánynak: Összetartó közösséget építünk! szlogenje azonban csak a 32,76 százalékos támogatással egyenértékű második helyre volt elegendő. Bő két hetet vártunk, hogy értékeljük a helyzetet és beszéljünk a jövőről is.
Április 28-án, a késő délutáni órákban a MATE gödöllői campusának tavaly megújult aulájában átadták a tavalyi esztendőben gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolóknak és sportvezetőknek odaítélt elismeréseket. A sportélet sikeres gödöllői szereplőit méltató eseményt – akkoriban sportbállal egybekötve – először 1993-ban rendezték meg ugyancsak az aulában, az idei pedig a 33. alkalom volt, hogy ilyen jellegű díjátadóra gyűljenek egybe az érintettek településünkön. A városi elismerő címek odaítéléséről – a beérkezett ajánlások mérlegelését követően – a Gödöllői Sport Közalapítvány kuratóriumának tagjai döntöttek az alábbiak szerint:
Szinte nincs olyan nap, hogy olvasóink ne érdeklődnének arról, mikor nyit ki az Ady Endre sétányon található Gödöllő Városi és Térségi Uszoda. Július közepe óta tudható, hogy a közjóléti létesítmény megkapta a használatbavételi engedélyt. Az elmúlt másfél hónapban újabb találgatások kaptak szárnyra a városban. A már-már nyomasztó „csendet” a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Médiaközpontja törte meg, amely sajtótájékoztatót hirdetett a helyi és regionális médiaszereplők számára augusztus 31-ére.
A helyi egyetem főépületének első emeleti rektori dísztermében lezajlott eseményen dr. Gyuricza Csaba (képen balra), az egyetem rektora – mások mellett – elmondta, hogy a hosszú évek után elkészült, és az egyetem tulajdonába és üzemeltetésébe került Gödöllő Városi és Térségi Uszodát belátható időn belül megnyitják. Az engedélyezési eljárások szeptemberben lezárulnak a már jogerős használatbavételi engedéllyel rendelkező uszodával kapcsolatosan. Hamarosan kezdetét veszi a kötelezően előírt terheléses próbaüzem. Ennek ideje alatt már igénybe vehetők lesznek a létesítmény szolgáltatásai a nagyközönség, vagyis: a városi és térségi óvodások, iskolások és a felnőtt polgárok számára is.
A rektor hozzátette, hogy a három medencével (50, 25 és 10 méteres), wellness-részlegekkel és kiszolgáló egységekkel, valamint 107 parkolóval rendelkező uszoda 24 egyetemi dolgozót foglalkoztat. A próbaüzem idején a felnőttek 800 forintért, a gyermekek 400 forintért vehetik igénybe a szolgáltatásokat, hétfőtől péntekig 8 és 19 óra, szombaton és vasárnap 9 és 19 óra között. A díjak és a nyitvatartási idő a későbbiekben, a rendes üzem beindulása után változhatnak.